Pecze Imre: AGGTELEK 700 éves 1295-1995

Aggtelek - Baradla-barlang - Vass Imre - "Káposztás tó" - Harangtorony

image

Pecze Imre /1959-2017/ barlangi túravezető,amatőr festőművész által készített grafikákat bemutató képeslap. Ez az első képeslapja, amit még kettő követett.1995-ben került kiadásra, Aggtelek község fennállásának 700. évfordulója alkalmából. Igaz, ezt az adatot -1295 - dr. Dénes György geográfus, történész, barlangkutató – a sokunk által nagyon szeretett Gyurka bácsi – elvetette, mert helytörténeti kutatómunkája során olyan tényekre bukkant, melyek azt támasztják alá, hogy sokkal régebbi a falu. A képeslap középpontjában természetesen a cseppkő, a barlang áll, hiszen a csodálatos barlangok világa tette az egész világon ismertté e kicsi falu nevét. Pecze Imre nagyon szerette a barlangokat,főként a Baradlát!Ezek ihlették a gyönyörű festmények megalkotására. Bizonyos értelemben „eszközök” is voltak a kezében,amik segítségével a természet szeretetére és tiszteletére nevelte évtizedeken keresztül a gyermekeket,felnőtteket egyaránt a barlangtúrái során. A Baradlához kapcsolódik egyik legjelentősebb barlangkutatónk,Vass Imre neve,aki a barlangrendszer főágának /6,7 km/ 4,5 km-es szakaszát feltárta és 1831-ben könyvet is írt róla. A „káposztáskerti tó” elnevezés is Vass Imrétől származik,aki írja,hogy egyszer tó,egyszer káposztáskert van a Tó-hegy azaz Ördögszántás tövében. Ez is bizonyítja,hogy egy víznyelőről van szó,mely a Baradla- barlang Törökmecset-ágával áll kapcsolatban,oda vezeti le a vizet. Aggtelek központjában áll a régi iskola -ma Petőfi Művelődési Ház-,s mellette magaslik az egykori őrtorony. A szép barokk torony már jó ideje templomtoronyként funkcionál,de volt látótorony is. Az ellenséget is,s aratás idején a tüzet is hamar észrevették a magasból. Utóbbinál még a gyerekek is „őrt álltak”. Vigyázni is kellett,mivel 1858.április 20-án leégett az egész falu e régi iskola kivételével. Legalábbis így mondja a szájról szájra terjedő mendemonda,hogy elpusztult a templom is,torony is,csak az iskola maradt meg. Akkor hogyan maradt meg a több száz éves vendégfogadó és a vendégkönyvek,ahová Petőfi is beírta a nevét??!! Erről nem szól a fáma. Ez egy másik történet... A képeslapot a majd harminc évig működő helyi népdalkör adta ki, Hangó István akkori lelkipásztor támogatásával. Pecze Imréné Szijjártó Éva

This is a postcard of Imre Pecze /1959-2017/ tour guide, amateur painter. This is his first postcard, followed by two more. It was published in 1995, the year which was the 700th anniversary of the village of Aggtelek. The date when the village was founded - 1295 -, was questioned by Dr. György Dénes geographer, historian, cave explorer, because during his research into local history he discovered facts which proved that the village is much older. The cave, is of course the focus of the postcard, since the wonderful world of caves has made the name of this small village known throughout the world. Imre Pecze loved caves, especially the Baradla cave. They inspired him to create beautiful paintings. In a sense caves were also "tools" which he used for decades to educate children and adults to love and respect nature during his cave tours. Imre Vass was one of the most important cave explorer in Hungary, who explored a 4.5 km section of the main branch of the Baradla cave system (6.7 km) and also wrote a book about it in 1831. In the centre of Aggtelek stands the old school - today the Petőfi Culture House - and next to it stands the former watchtower. The beautiful baroque tower has been a church tower for some time, but it was also a lookout tower at enemies and, during the harvest, the fire was quickly spotted from the heights. The postcard was published by the local folk choir, which had been active for almost thirty years, with the support of the local pastor at the time, István Hangó. . Imréné Pecze Éva Szijjártó

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Aggteleki Nemzeti Park
subject Aggtelek National Park
subject grafika
subject graphics
subject képeslap
subject postcard
subject művészet
subject art
subject faluközpont
subject village centre
subject falu
subject village
subject Aggtelek
subject karszt
subject karst
subject karsztjelenség
subject karst form
subject hungarian cave
subject magyarországi barlang
subject európai barlang
subject european cave
subject cseppkőbarlang
subject dripstone cave
subject barlang
subject cave
subject Magyarország
subject Hungary
subject Baradla-barlang
subject Baradla cave
subject Vass Imre
subject culture
subject kultúra
subject turism
subject turizmus
subject turisztikai látnivaló
subject tourist attraction
Creators, contributors
creator Pecze Imre
publisher Aggtelek község Hagyományőrző Népdalköre
Time and places
spatial reference Magyarország
spatial reference Hungary
spatial reference Aggteleki Nemzeti Park
spatial reference Aggtelek National Park
spatial reference Aggteleki-karszt
spatial reference Aggtelek Karst
spatial reference Aggtelek
spatial reference Baradla-barlang
spatial reference Baradla cave
location of physical object Aggtelek
temporal reference 1295-1995
Attributes
medium paper
extent 140x100 mm
colour image monochrome
format PDF
Legal information
rightsholder Aggtelek község Hagyományőrző Népdalköre
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Pecze Imréné gyűjteménye