Szolnoki árvíz a Zagyván

image

Merczi Mihály felvételei. Digitális letét Hajnal Sándorné gyűjteményéből. / A Városmajor úti volt szovjet katonai kórház 1956-ban épült magyar katonai kórháznak, két hónapig üzemelt ekként, majd 1956 őszétől átvették a szovjetek. A terület nagysága 2 ha, amelyen eredetileg egy főépület (kórház), porta, kantin, garázs és lakóépületek álltak. A szovjetek kiköltözése után az épületek kívülről és belülről is megrongálódtak, a nem megfelelő használat és karbantartás, valamint a szakszerű víztelenítés elmaradása következtében. A főépületet a város kapta meg egészségügyi célú hasznosításra, amely lehetőséggel 1996-ig nem tudott élni. A fennmaradó épületeket 1994-ben a város megvette az ÁPV Rt-től, majd a teljes területre hasznosíthatósági tanulmányt készíttetett. A tanulmány elkészültét követően pályázatot írtak ki a teljes hasznosításra, de mivel arra nem érkezett megfelelő ajánlat, a város elfogadta az egyik ajánlattevő bontásra, és új építésű lakások kialakítására tett javaslatát. Az egykori szobor, amelynek csupán a vasbeton alapja maradt. Szolnokon a Május 1. utca 19. (ma Városmajor út) alatt működött évtizedeken át Szolnoki Nyomda Vállalat. Ez is egyike volt a megyei alapítású Nyomda Vállatoknak. 1988-ban vette fel Verseghy Ferenc szolnoki születésű neves tudós nevét. Az 1990-es rendszerváltás után megszűnt.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Zagyva, Szovjet Katonai Kórház, Verseghy Nyomda, Árvizek, Kórházak
audience general
Creators, contributors
creator Merczi Mihály
Time and places
place of publishing Szolnok
spatial reference Szolnok
temporal reference 2000-es évek eleje
Attributes
medium photo paper
extent 88x126 mm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Hajnal Sándorné
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier bacsa-035
registration number Digitális letét