Zászlóanyag rendelés

image

Ez a kézzel írott dokumentum 1925. október 5-én keltezett. A sümegi elemi iskola igazgatója írta. Levente zászlóhoz rendel anyagot. A levente zászló háromszög alakú trikolor zászló, melyre felkerültek a helyi jelvények és a levente címer is. A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A leventeszervezetek a 12–21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták. A testnevelés mellett nagy hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre. A trianoni békeszerződés katonai korlátozásainak kijátszására a leventeszervezeteket a testnevelésről alkotott 1921. évi LIII. törvény alapján szervezték meg. Az irányítást később, fokozatosan a Honvédelmi Minisztérium vette át. Az 1944-es nyilas hatalomátvételt követően a leventéket is harcba vetették. 1945 őszétől a németországi hadifogságból hazatérő leventéket irreguláris fegyveresek támadták meg. Közülük sokan meghaltak, a szovjet csapatok Magyarországról a Gulag táboraiba hurcolták vagy a nyugatra vonuló magyar hadsereggel Nyugat-Európában kerültek amerikai hadifogságba. A leventeszervezeteket 1945-ben rendelettel feloszlatták, országos parancsnokát, Béldy Alajos vezérezredest halálra ítélték, majd 1994-ben felmentették az ellene emelt vádak alól. Sümegen is működött Levente Egyesület, folyt leventeképzés. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Magyar történelem
subject Magyar hadtörténet
subject leventeképzés
subject levente zászló
subject Sümeg
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator A sümegi állami elemi iskola igazgatója
publisher A sümegi állami elemi iskola igazgatója
Time and places
place of publishing Sümeg
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1925-10-05
temporal reference 1925.
Attributes
medium paper
extent 34 x 21 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.1833