Illésházy József

image

Gróf Illésházy József királybíró meghatalmazó levele Majthényi Károly részére peres ügyben. Papírpecséttel ellátott okirat. Az illésházai báró, illetve gróf Illésházy régi magyar nemesi család a Salamon nemzetségből, melynek férfiága 1838-ban, Illésházy Istvánnal kihalt. Illésházy József, Országbíró, 1.neje: körösszeghi és adorjáni Csáky Franciska grófnő; 2.neje:) Abensberg-Traun Mária Terézia Petronella grófnő. Majthényi bizalmas embere volt Mária Terézia királynőnek és II. József császárnak is, udvarhű emberként sikeres politikai pályát futott be: előbb országbírói ítélőmester, majd a hétszemélyes tábla tagja (septemvir), végül királyi tanácsos lett, és megkapta a Szent István-rend lovagja elismerést is.Mélyen vallásos lelkületét több egyházi alapítványtétel, illetve a saját költségén vállalt solymári templomépítés is tanúsítja. Jótékonykodó életszemléletét az utódainak is továbbörökítette. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language latin
Subject, content, audience
subject Magyar történelem
subject Gróf Illésházy József királybíró
subject Meghatalmazó levél
subject Majthényi Károly
subject Peres ügy
subject Pest
audience researchers
Creators, contributors
creator Illésházy József
publisher Illésházy József
Time and places
place of publishing Pest
spatial reference Pest
location of physical object Sümeg
temporal reference 1761.03.01.
Attributes
medium paper
extent 25 x 38 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.2425