Színikritikusok Díja
Budapest értékei-díj: ZSÁMBÉKI GÁBOR a Katona József Színház három évtizedes szakmai és művészeti vezetéséért, a színház nemzetközi sikereiért
A harmincegyedik kritikusdíj életében olyan évadot zárunk, amelyhez hasonlót aligha láttunk. A rendszerváltás óta talán a mostani volt a legzaklatottabb színházi évad. Az Országgyűlésben színházi előadásokról tárgyalnak, új színházi törvényt szavaznak, átalakulóban van az intézményrendszer és számos terület finanszírozása. Teátrumok vezetői nyíltan vagy burkoltan politizálnak. Az országban dúló politikai harcok és a feszültség pedig a színházakban és a színikritikában is jól tükröződik. Sorra íródnak az egyes kritikusoknak szóló nyílt levelek, egyre többször éri bírálat a Színházi Kritikusok Céhét és magát a kritikát, sőt a díjat is - amint a kritikusdíj jelöltjeit a céh meghirdette. A feszült légkörben a színikritika is egyre nehezebben tudja ellátni azt a feladatát, amelyre szerződött: hogy pusztán műveket bíráljon. Magyarán, a kritika sem ártatlan: publicisztika keveredik a műfaji értelemben vett kritikával, a bírálat pedig gyakran túlmutat önmagán, könnyedén fogalmazódik meg benne előítélet vagy éppen politikai állásfoglalás, még akkor is, ha eredeti célja az volt, hogy egyszerűen mérlegre tegyen műveket. A színibírálat nehéz helyzete már nem csak és nem egyszerűen a kritikus egzisztenciális kérdéseivel függ össze (hiszen „csak" kritikusként ma már egyetlen kollégánk sem él meg), nemcsak a kritikát közlő struktúrák, lapok bizonytalanságával: a kritika olyan morális dilemmákkal került szembe, hogy gyakran saját feladatát téveszti szem elől. Egy politikailag-társadalmilag zaklatott közegben, ahol a színházi szakmában is nagy a mesterségesen fenntartott és kártékony politikai megosztottság, ahol lehetetlen nem besorolódni, a kritika is nehezen találja helyét. Egyéni felelősség, döntés kérdése, hogy a kritikus távol marad-e a politikai zajoktól, milyen mértékben vesz részt a csatározásokban, vagy igyekszik egyszerűen és kizárólag esztétikai bírálatot mondani. Már ha ez egyáltalán lehetséges. Holott a díj életében jelentős fordulat zajlik. A tavalyi, harmincadik színikritikusi díjátadó, a díj történetében először, igazi, bár még mindig csak a szakma előtt bemutatott esemény volt: egy megírt, megrendezett előadás. Olyan ünnep - jelentős sajtóvisszhanggal -, amely méltó a magyar színházhoz és a díjhoz is. A kritikusdíj magának a színháznak az ünnepe, annak a sok értéknek, amely a magyar színházban születik. Ezért is hirdettünk először jelölteket, hiszen számtalan teljesítmény van, amelyekre fel kell és fel akarjuk hívni a figyelmet. Az idei díjátadóra a Magyar Színházba már a színházkedvelő közönséget is meghívtuk. A díj életében is jelentős előrelépésnek tudjuk, hogy az elmúlt évadban harminchat vidéki és határon túli színházi út valósult meg, amelyen összesen kétszáz kritikus vett részt (ki többször, ki egyszer sem: a Színházi Kritikusok Céhének e pillanatban ötvenhat tagja van). A kritikusok általában ennél természetesen több vidéki színházi előadást látnak, hiszen sok vendégszerepel Budapesten vagy fesztiválokon. Vidéki útjainkat főleg az illető színházak segítségével szerveztük, néhányra saját forrást találtunk. Ezekre az utakra minimális pályázati támogatást kapunk, holott éppen az volna a legfontosabb, hogy minél nagyobb rálátásunk legyen az egész magyar színházi területre Sepsiszentgyörgytől Szombathelyig. Számos színház segítőkész, mert akarja, fontosnak tartja, és mert meg is teheti, hogy előadásait lássák a kritikusok. Hogy a végső jelöltlistán szereplő ötven alkotó, művész, társulat között tíz vidéki és határon túli színház is szerepel, abban mindannyiunk erőfeszítése és odafigyelése is benne van. Hiszen a díj „budapesti jellegét" szeretnénk csökkenteni, bár a túlsúlyon nehéz lenne gyökeresen változtatni: Budapesten jön létre a legtöbb színházi előadás, és itt lakik a kritikusok nagy része. A díjra való voksolás szabályai nem változtak, a kritikusnak évadonként minimum kilencven új bemutatót kell megtekintenie a részvételhez. A céhtagok minden kategóriában három szavazatot adhatnak le, az első helyen leadott szavazat három pontot ér, a második kettő, a harmadik egy pontot. Az egy-egy kategóriában legtöbb pontot szerzett első három helyezettet hirdettük meg a kritikusdíj jelöltjeiként. Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint. A céh számos új, aktív taggal bővült. Még soha nem volt ennyi, azaz huszonhét szavazó. Nyilván vannak elsöprő eredmények és jobban szóródó szavazatok. A kritikusdíj a kritikusok ízlését mutatja, és azt, ami elérhető, látható a számukra. Tehát nem mindenható és nem tévedhetetlen. Nem több, mint amit a neve is mutat: a kritikusok szerinti legjobbak.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | Színikritikusok Díjának átadó ünnepsége |
Time and places | |
spatial reference | Magyar Színház |
date | 2011-09-25 |
temporal reference | 2011. szeptember 25., 2010/2011. évad |
Attributes | |
format | mp4 |
Legal information | |
rightsholder | Szinhaz.tv |
access rights | rights reserved - free access |