Épületkarbantartó KTSZ Sümeg

image

Ebben az újságcikkben a kisipari szövetkezetek 3. negyedéves munkájának értékeléséről van szó. Megállapították, hogy az előző év ugyanezen időszakához képest többet termeltek. A kiemeltek között van a Sümegi Épületkarbantartó KTSZ. A cikk a Napló 1964. október 27-i számában jelent meg. 1961 első napjától Napló címfejjel jelent meg az időközben 10, majd immár 12 oldalas megyei napilap. Különféle mellékletekkel bővült (FÓRUM a Napló irodalmi rovata, Napról napra, Otthon). Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi vár, püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Ktsz: szövetkezeti tulajdonban lévő, főleg ipari tevékenységgel (javításokkal, szolgáltatásokkal) foglalkozó vállalat. Előállítanak olyan termékeket is, amelyek az állami ipari termelésben nem v. nem mindig kaphatók. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Magyar történelem
subject Sümeg
subject KTSZ
subject Napló
subject Épületkarbantartó KTSZ
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
publisher Napló Szerkesztősége
Time and places
place of publishing Veszprém
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1964-10-27
temporal reference 1964.
Attributes
medium paper
extent 21 x 27 cm (8,5 x 12 cm)
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.1746