A cs.k. kormánybiztos személyleírásos körözőlevele katonaszökevények után. Várbogyai és nagymádi Bogyay Lajos (Zalahaláp, Zala vármegye, 1803. január 9. – Keszthely, 1875. december 19.) császári és királyi kamarás, Zala vármegye megyefőnöke 1849 és 1860 között, a Ferenc József-rend és a Vaskoronarend vitéze, birtokos. A nemesi származású várbogyai és nagymádi Bogyay család sarja. Apja várbogyai és nagymádi Bogyay Ignác, földbirtokos, anyja bocsári Svastics Jozefa. Fiatal korábban a zalai konzervatív párthoz tartozott, amelynek a vezetői forintosházi Forintos György, nemes Hegyi Domonkos, és rumi és rábadoroszlói Rumy Károly voltak; Bogyay Lajos féltestvére kisbarnaki Farkas Benjamin Károly, szántói alszolgabíró szintén tagja volt a zalai konzervatív csoportnak. 1844. június 10-e és 1847. június 14-e között a tapolcai járás főszolgabírája volt. Az 1847. évi tisztújítás során Bogyay másodalispán szeretett volna lenni, és amikor ez nem sikerült, mert az ellenzéki párt aratott teljes győzelmet, visszavonult birtokára, lemondva valamennyi megyében viselt tisztségéről. 1848-49-ben nemzetőrtisztként a tapolcai járás nemzetőreit irányította, később őrnagyi rangot kapott. A szabadságharc leverése után Zala vármegye megyefőnökké nevezte ki az uralkodó; 1849. október 22-étől 1861. januárjáig töltötte be ezt a hivatalt. 1849. október 24-én amikor megjelent Haynau rendelete az új közigazgatási beosztásról az országot katonai kerületekre osztották; ezeken belül polgári kerületeket hoztak létre - ahová 3-4 megye tartozott élén kerületi főbiztos állt főispáni rangban. A báró Hauer István által irányított Soproni katonai kerülethez tartozott a székesfehérvári (polgári) kerület és a tolnai (polgári) kerület, valamint Moson, Sopron, és Vas megyék, amelyek közvetlen Hauer alárendeltek voltak. Bach 1850. szeptember 13.-ai rendeletével létrehozták Magyarországon az öt polgári kerületet, és a hadügyminiszter 1850 november 1-jével a katonai kerületek határait a polgári kerületek határaihoz igazította, és a katonai kerületek Verwaltungsgebiet Distrikt elnevezéssel éltek tovább. A tolnai kerületi főispán báró Augusz Antal, és a székesfehérvári kerületi főispán jobaházi Dőry Gábor lett. A megyék élére pedig császári-királyi biztost (megyefőnököt) neveztek ki: például Zala élére nagymádi és várbogyai Bogyay Lajos, Győr megye élére enesei Dorner Ede (1810-1893), került mint megyefőnök. A Muraközt végleg elcsatolták a megyétől, Horvátország része lett. 1849-ben, Bogyay Lajos továbbra is zalahalápi birtokán maradt, itt kapta meg a soproni kerületi főispán rendelkezéseit és innen továbbította Zalaegerszegre csáfordi Csillagh Lajos (1789–1860) zalai alispánnak, aki ténylegesen a megyei közigazgatás vezetője volt. Az önkényuralmi közigazgatás bevezetése báró Hauer István császári biztos jelentése alapján tett intézkedések után, 1850 elején történt meg Zala megyében; ekkor Csillagh alispán végleg elbúcsúzott a vármegye közigazgatásától. Megyefőnöksége során Bogyay Lajos levelet írt a Bécsben lakó herceg Batthyany-Strattmann Fülöpnek, amelyen javasolta, hogy Zala vármegye székhelyét Zalaegerszegről legyen áthelyezve Nagykanizsára. A hercegtől kérte, hogy az ottani épületeiben lehessen befogadni a hivatalnokok; erre a herceg válaszolt, hogy az összes uradalmi épületei, amiket az uradalom nem vett használatba, már az előző év őszén bérbe adattak, és így nincs olyan épület, amelyet a megyei székhely áthelyezése esetén akár lakásnak, akár hivatali helyiségek céljaira átengedhetne. Ezzel elutasította az első hivatalos megyei székhely áthelyezésének a kísérletét. I. Ferenc József magyar király körutazást tett Magyarországon; Zala megyébe 1852. június 29-én érkezett. Reggel Keszthelyen, ahol a Festetics család főúri palotájában fogadta a küldöttségeket, majd az ebédet követően meglátogatta a városi kórházat, a szolgabírói hivatalt és a járási börtönöket. Este pedig Balatonfüreden fogadták az uralkodót. A zalai fogadtatást a megyefőnöki hivatalban szervezték Bogyay Lajossal élén. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.