480 korona írnoki és szolgadíj kiutalása

text

A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége 480 koronát engedélyezett a sümegi Állami Darnay Múzeum számára a múzeum írnokának és szolgájának díjazásához. Erről levélben tájékoztatta Darnay Kálmánt, a múzeum igazgatóját Dr. Békefi Remig országos főfelügyelő. Miután az összegről szóló nyugta beérkezett hozzájuk, utalták a pénzt, amelyet a levélhez csatolt rózsaszín szelvény igazolt. A levelet 1917. július 8-án írták írógéppel. Fejlécén a Főfelügyelőség logója látható. Az igazoló szelvényt a levél bal felső részéhez csatolták, a pénzt július 21-én adták postára. A dokumentum két oldalas. Első oldalán a szelvénnyel együtt látható a levél, ami így kitakar némi részt a szövegből. A második oldalon a teljes szöveg olvasható. Dr. Békefi Remig (született: Bröckl József) (1858 – 1924) ciszterci szerzetes, pap, zirci apát, történetíró, neveléstörténész, egyháztörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1896, rendes: 1908), az ELTE Bölcsészettudományi Kar egykori dékánja volt. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségében főfelügyelői tisztséget viselt. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
subject múzeumtörténet
subject díjazás
subject Dr. Békefi Remig
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Békefi Remig
publisher Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1917-07-08
temporal reference 1917.
Attributes
medium paper
extent 4,95 Mb (a levél 21 x 34 cm)
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.247