EMG Hunor elektronikus kalkulátor család

image

Az 1960-as évek folyamán a magyar elektrotechnikai ipar komoly fejlődésen ment át. Komoly kutatások folytak az analóg méréstechnikai eszközökről digitálisokra való áttérésre. Ebben az időszakban egyre több és modernebb eszköz vált elérhetővé a kutatók és az amatőrök számára is. Az ezen időszakban létrejött EMG (Elektronikus Mérőkészülékek Gyára, Budapest) jelentősen hozzájárult a modern technika felfedezéséhez és terjesztéséhez. Világszinten elismert mérőműszereik mellett itt készült el az első, sorozatgyártásba került magyar számológép, a HUNOR 131, Klatsmányi Árpád vezetésével. 13 decimális jegy volt a kapacitása, a négy alapművelet mellett a hatványozást is képes elvégezni a 60-as években. Az EMG számos innovatív gépet készített még az évek során, mint pl. az EMG-666-ot, amit már programozni is lehetett. A hetvenes-nyolcvanas évek folyamán a Hunor márkanév szerszámgépvezérlők- és számológépek összefoglaló elnevezése is volt. Kiállításunkon többféle Hunor számológép látható, a különböző asztali változatoktól a zsebszámológépig.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject informatika
subject informatikatörténet
subject számítástechnika
Creators, contributors
publisher EMG
Time and places
temporal reference 1960
Attributes
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder NJSZT
access rights rights reserved - paid access