Kovács Mihály kibernetikai játéka

(feltehetően a Műegér kései változata)

image

Kovács Mihály piarista szerzetes a Budapesti Piarista Gimnázium tanáraként Magyarországon elsőként, az 1958-59-es tanévben kezdett középiskolában kibernetikát tanítani, szakköri körülmények között, ezért őt tekintjük Magyarország első középiskolai informatikatanárának. Az 1960-as évek elején már ismertek voltak a tanítványai által épített kibernetikai játékok, amelyek egyedi darabok. Ezek között is kiemelkedő figyelmet kapott az eredeti Műegér játék, melyről így ír Atomfizika, számítástechnika a Piarista Gimnáziumban című, a Fizikai Szemle 1994/1-es számában megjelent tanulmányában: "A Kibernetika Szakkör meglepetése az iskola tanulói és kiállításainak látogatói számára az 1962-63. tanévben a Műegér elnevezésű játékgépünk lett. Fogalmam sincs már, hogy az alapötlet kitől származott, de a gép tervezője Vesztergombi György akkor érettségizett tanulónk volt, aki már a Csodamalom építésén is dolgozott, két építője pedig az öccse, Vesztergombi Ferenc és negyedikes osztálytársa, Káli István, aki érettségi után elektroműszerész tanulónak készült, és az is lett a MÁV-nál.

Bővebb leírásért kattintson a linkre!

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject informatikatörténet
subject számítástechnika
subject informatika
Time and places
temporal reference 1958-59
Attributes
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder NJSZT
rightsholder Piarista Múzeum
access rights rights reserved - paid access