Videoton TV Computer

image

A Videoton TVC tipikus példája a “senki sem próféta a saját hazájában” mondásnak. Pályafutása mintegy három évig tartott. A TV Computert (TVC) a Videoton a 80-as évek második felében gyártotta. Három változatban készült (32k, 64k, 64k+), amelyek a memória méretében és az alaplapjukban különböztek egymástól. Mintegy 12 ezer darab készült belőle, elsősorban iskolai felhasználás céljából. Az ára 12-15 ezer forint volt, kb. háromhavi tanári fizetés. A TVC Z80-as processzorra épült (akárcsak a ZX Spectrum és az Enterprise 128), órajele 3,125 MHz. A kurzor mozgatására nem csak a billentyűk, hanem a beépített (nem túl tartós) botkormány is rendelkezésre állt. Magyar, írógépszerű billentyűzettel rendelkezett, a karakterkészletben is megtalálhatók a magyar ékezetes betűk, éppen ezért a karakterpontrács 10×8 bit volt. A TVC operációs rendszerét, a TVC OS-t ROM-ba égetve tartalmazta, a BASIC interpreterrel együtt; ez a rendszer csak kazettás adattárolásra képes (ideértve memóriaterületek (programok) komplett mentését és betöltését, illetve egyfajta korlátozott fájlkezelést is), azonban létezett hozzá egy UPM nevű operációs rendszer is, ami a CP/M TVC-re átírt verziója volt, illetve egy VT-DOS nevű, DOS 3.10 kompatibilis rendszer is. A VT-DOS segítségével IBM PC lemezek írása/olvasása volt lehetséges, de ez nem jelentett hardverszintű kompatibilitást a PC-s floppykkal.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject számítástechnika
subject informatikatörténet
subject informatika
Attributes
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder NJSZT
access rights rights reserved - paid access