Felszólítás elszámolás pontosítására

text

Mihalik József országos főfelügyelő írógéppel írt levele ez a dokumentum, melyet a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége nevében írt. Levelét Sümegre küldte Darnay Kálmánnak, az Állami Darnay Múzeum igazgatójának. Tárgya: a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter által megítélt rendkívüli, 5000 korona államsegélyről szóló számadás pontosítása. A levél második oldalán üresen maradt részt használta Darnay Kálmán hivatalos válaszának piszkozataként. Ugyanezen oldal laptetején a levél múzeumi érkeztető/iktatószáma látható. Hernádszurdoki Mihalik József (1860-1925) művészettörténész, állami felső kereskedelmi iskolai tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1907-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének előadója, később országos főfelügyelője lett. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége 1897-ben kapta meg a működési engedélyét. Céljuk a tudományos és művészeti gyűjtemények gyarapítása országszerte. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
subject Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter
subject múzeumtörténet
subject Mihalik József
subject főfelügyelő
subject államsegély
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Mihalik József
publisher Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1920-04-15
temporal reference 1920.
Attributes
medium paper
extent 5,43 Mb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.282