Hertelendy Zsigmond másodállásának engedélyezése

image

Hertelendy Zsigmond állami elemi népiskolai tanító áthelyezését kérte Sümegen az Állami Darnay Múzeumba, ahol meg is kezdte a munkát. Ezután azzal a kéréssel fordult Zalavármegye királyi tanfelügyelőjéhez, hogy másodállást is vállalhasson. Ennek engedélyezéséről értesítette ebben a levélben Szirmai Miksa királyi tanfelügyelő a múzeum igazgatóját, Darnay Kálmánt. A levelet írógéppel írták. Szirmai Miksa Zala vármegye királyi tanfelügyelője, a zalaegerszegi római katolikus egyházközség jegyzője volt. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject múzeumtörténet
subject Szirmai Miksa
subject tanfelügyelő
subject Hertelendy Zsigmond
subject másodállás
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Szirmai Miksa
publisher Szirmai Miksa
Time and places
place of publishing Zalaegerszeg
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1922-02-14
temporal reference 1922.
Attributes
medium paper
extent 21 x 34 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.306