Számla Horvát Gábortól

text

Horvát Gábor sümegi könyv- és papírkereskedő volt. Könyvnyomtatással, könyvkötészettel és körjegyzői nyomtatványraktárral is rendelkezett, foglalatoskodott. Saját cégjelzéses, nyomtatott számlája ez a dokumentum. Rajta tételesen felsorolta az Állami Darnay Múzeum által rendelt árucikkeket és azok árát. A számla végén, pedig igazolta, hogy a vételárat hiánytalanul átvette. 1923. június 30-án állította ki 11.046,- korona végösszeggel. Három illetékbélyeggel hitelesítette: a 300 koronásat 1922-ben adták ki, és Mátyás királyt ábrázolja; az 50 koronásat 1914-ben adták ki és I. Ferenc Józsefet ábrázolja; a 10 koronáson a magyar korona és két vitéz látható, 1914-es keltezésű. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject múzeumtörténet
subject Horvát Gábor
subject könyv- és papírkereskedő
subject számla
subject illetékbélyeg
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Horvát Gábor
publisher Horvát Gábor
Time and places
place of publishing Sümeg
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1923-06-30
temporal reference 1923.
Attributes
medium paper
extent 6,40 Mb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.331