Gyűjtőív Bernáth Béla tállyai emlékművére

text

Ez a dokumentum egy írógéppel írt levél, melyet a szoborbizottság küldött Sümegre Darnay Kálmánnak, az Állami Darnay Múzeum igazgatójának. Benne adományt kér Bernáth Béla bronz képmására, melyet Tállyán fognak felállítani Lavotta János és Zempléni Árpád bronz képmásaival együtt. A levél fejlécében még Kossuth Lajos domborműve is látható. Markó Miklós hírlapíró és Vikár Béla miniszteri tanácsos látták el aláírásukkal az iratot. Darnay Kálmán válaszának piszkozata a levél hátoldalán olvasható, melyet Ő és Hertelendy Zsigmond tanító és múzeumi dolgozó is aláírt. Bernáth Béla (1850-1922) Tállyán, Zemplén megyében született. Felesége Zách Emília. Jogot végzett. A Budapesti ügyvédi kör titkárává, majd később a Budapesti Ügyvédi Kamara Választmányi tagjává választotta. Katonaként hadnagy volt és katonai vitézségi éremmel tüntették ki. A Népfelkelési Törvény megszavazása után főhadnagyi ranggal belépett a Honvédség tartalékos állományába, ahol később századosi rangot nyert. 1920-ban a Nemzetgyűlés korelnöke lett. Tállyán halt meg 1922. június 14-én. Izsépfalvi Lavotta János (1764–1820) magyar zeneszerző, hegedűművész, a verbunkos delelő korszakának egyik kiváló képviselője, a verbunkos triász tagja (Bihari Jánossal és Csermák Antallal együtt) volt. Művelt muzsikus volt, a nyugati kultúra hatása művein is fokozottan érződik. Zempléni Árpád (született Imrey Árpád, 1865–1919) költő, műfordító volt. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Tállya
subject Lavotta János és Zempléni Árpád Szoborbizottság
subject Állami Darnay Múzeum
subject Sümeg
subject Bernáth Béla
subject Lavotta János
subject Zempléni Árpád
subject Kossuth Lajos
subject dombormű
subject Markó Miklós
subject Vikár Béla
subject piszkozat
subject Hertelendy Zsigmond
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Lavotta János és Zempléni Árpád Szoborbizottság
publisher Lavotta János és Zempléni Árpád Szoborbizottság
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Tállya
location of physical object Sümeg
date 1922-07-17
temporal reference 1922.
Attributes
medium paper
extent 7,79 Mb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.333