Köszönőlevél Darnay Kálmánhoz

image

Jakab Ferenc, a győri királyi katholikus elemi népiskolai tanítóképző-intézet igazgatója köszönetét fejezte ki Darnay Kálmánnak, a sümegi Állami Darnay Múzeum igazgatójának azért a szívélyes vendéglátásért, melyben intézményük kiránduló csapatát részesítette. Szívéből szóló szavait kézírással, tustintával vetette papírra az iskola fejléces levélpapírjára. A tanintézet pecsétjével is ellátta. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject múzeumtörténet
subject Jakab Ferenc
subject Királyi katholikus elemi népiskolai tanítóképző-intézet
subject köszönőlevél
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Jakab Ferenc
publisher Jakab Ferenc
Time and places
place of publishing Győr
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1929-10-09
temporal reference 1929.
Attributes
medium paper
extent 21 x 34 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.412