Válaszlevél Kovács J. Andrásnak

image

Kézzel írt levél ez a dokumentum, melyet Kovács J. András múzeumigazgatónak küldtek Sümegre, Ukkról. A szöveg alapján válaszlevél. Leletekről és találóikról ír az írója, ki valószínűleg jóbarátja volt a címzettnek, hiszen csak keresztnevével írta alá: "János". Kovács J. András a Kisfaludy Emlékmúzeum igazgatója volt ekkor. Kovács J. András 1949-1957 között a sümegi általános iskola vezetője volt. Cikkei már tanítóképzős kora óta megjelentek országos és helyi lapokban. Sümegre letelepedvén kutatta és köteteiben össze is gyűjtötte a város történetét, a helyi iparosok, kézművesek, iskolák történeteit, valamint gyűjtőmunkát végzett a nyelvészet területén is. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Kisfaludy Emlékmúzeum
subject Kovács J. András
subject válaszlevél
subject Ukk
subject leletek
audience researchers
Time and places
place of publishing Ukk
spatial reference Sümeg és környéke
location of physical object Sümeg
date 1955-05-15
temporal reference 1955.
Attributes
medium paper
extent 21 x 15 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.600