Amatőr kutató levele

image

Somogyi Endre érdeklődéséről szól ez a levél. Mint szakértőt szólította meg Darnay Kálmánt, a sümegi Állami Darnay Múzeum igazgatóját. Levelét írógéppel írta, majd aláírta. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Darnay Kálmán
subject Somogyi Endre
subject érdeklődés
subject szakértő
subject amatőr
subject kutató
audience researchers
Creators, contributors
creator Somogyi Endre
publisher Somogyi Endre
Time and places
place of publishing Pápa
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1927-05-27
temporal reference 1927.
Attributes
medium paper
extent 21 x 34 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.828