Képes levelezőlap Vasvörösvárról

text

Dr. Wallentínyi Dezső rimaszombati tanár küldte ezt a képes levelezőlapot Sümegre, Darnay Kálmán Múzeumigazgatónak. Tárgya: Látogatásának bejelentése. Kézírással, tustintával írta. Egy 5 filléres postabélyeg utal az akkori feladási postaköltségre. A kép a vasvörösvári Erdődy kastélyt ábrázolja. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Darnay Kálmán
subject Vasvörösvár
subject Dr. Wallentínyi Dezső
subject képes levelezőlap
subject Erdődy kastély
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Wallentínyi Dezső
publisher Dr. Wallentínyi Dezső
Time and places
place of publishing Vasvörösvár
spatial reference Sümeg
spatial reference Vasvörösvár
location of physical object Sümeg
date 1916-06-22
temporal reference 1916.
Attributes
medium paper
extent 5,43 Mb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.829