Válaszkérő levél

image

Tihamér Lajos miniszteri osztálytanácsos levélben küldte el Darnay Kálmánnak, a sümegi Állami Darnay Múzeum igazgatójának Bézsenyi János nyilvántartó őrmester beadványát. Ez a dokumentum értesítés erről, valamint válasz sürgetése. Az írógéppel írt levelet aláírásával hitelesítette. Az ügyiratszám fölött a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium dombornyomott pecsétje látható (tapintható). Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Darnay Kálmán
subject Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
subject Tihamér Lajos
subject Bézsenyi János
subject értesítés
subject válasz
subject sürgetés
audience researchers
Creators, contributors
creator Tihamér Lajos
publisher Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1925-01-10
temporal reference 1925.
Attributes
medium paper
extent 21 x 34 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.852