Dr. Tompa Ferencz levelei

text

Ebben a dokumentumban három levelet olvashatnak, melyeket Dr. Tompa Ferencz küldött Darnay Kálmán múzeumigazgatónak Sümegre. Mindhárom levelet a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának levélpapírjára gépelték. Tárgyuk: A német, osztrák és magyar archeológusok szokásos, kétévenként tartott vándorgyűlése. Mindhárom levelet Dr. Tompa Ferencz hitelesítette aláírásával. A dokumentum első két levele személyes hangvételű, közvetlenül Darnay Kálmánnak szól. A harmadik, pedig körlevél. Tompa Ferenc Ödön (1893–1945) magyar régész, a Pázmány Péter Tudományegyetem első ősrégészet tanára, az MTA levelező tagja (1935), az 1940-es elmaradt III. nemzetközi ősrégészeti kongresszus elnöke, több külföldi tudományos egyesület választott tagja volt. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864–1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Magyarország
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztálya
subject Dr. Tompa Ferencz
subject Darnay Kálmán
subject archeológus
subject vándorgyűlés
subject körlevél
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Tompa Ferencz
publisher Dr. Tompa Ferencz
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
temporal reference 1929.
Attributes
medium paper
extent 9,89 Mb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.882