A sasfiók

Edmond Rostand: A sasfiók (Debreceni Csokonai Színház)

audiovisual

Edmond Rostand: A sasfiók Társulatunk készülő előadása a költői színház esztétikájában keresi a megszólalást. Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője már korábbi előadásaival ebbe az irányba indult el. "Mindig azt keresgélem, hogy tud színházzá válni a költészet, a színház pedig költészetté, a zene hogy tud beépülni egy-egy előadás struktúrájába, egy gesztus hogyan tud egyenlő értékű lenni a szóval, a tér zenéje, a szöveg zenéje és a zene-zene hogyan tud új minőséggé összeforrva olyan szintézist létrehozni, amely csak a színházban lehetséges. A szó mellett a zene mindig valamiféle szervezőerő a színpadon". A belső zenénk, amely már töredezett, csak foszlányokból áll, a világunk által szétszaggatott valcer hangjai, ahogy mégis átküzdik magukat, és a remény szólamai áthallatszanak. A pátosz halála. Az ifjúság szikrája szép lassan elalszik a felnőttek szívében, akiknek most a Fiún keresztül tükörbe kell nézniük. Ezt a szembesítést nem viselik el. A felnőttvilág egy szakrális tánccal Metternich vezényletével végül megöli a gyermeket. Szereplők: Krisztik Csaba, Varga József, Trill Zsolt, Kóti Árpád, Mészáros Tibor, Kádas József, Kristán Attila, Szűcs Nelli, Újhelyi Kinga Díszlet-Jelmez: Alexander Belozub Rendező Vidnyánszky Attila Bemutató: 2007. december 7.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Előadás részlet
Creators, contributors
creator Debreceni Csokonai Színház
contributor Színház tv
Time and places
spatial reference Debrecen
date 2007-12-07
temporal reference 2007
Attributes
format mp4
Legal information
rightsholder Szinhaz.tv
access rights rights reserved - free access