A szarvas az európai kultúrtörténet ősi szimbóluma – elhullatott és újranövelt agancsa maga az örök renováció. Ő a démon, a varázsló, a tündér vagy a halottak királya, aki képes egy új világba hívni a rá vadászót. Mi, a 21. század vadászai, akik az alávetettségből a szabadságba kívánnak eljutni, a Szarvasénekben egyfajta mitikus emlékezetet idézünk fel. Zenébe, táncnyelvbe kódoljuk ennek alapjeleit, lírai szólamokban keressük a földi átváltozások, történetek égi mását, hogy beléphessünk saját szent terünkbe. Ahhoz, hogy áthaladhassunk a metamorfózis jelképes hídján, el kell hagynunk a régit, hogy megszelídítve annak tanúságait újjá teremthessük a szokott sémákat, és újjászülessünk magunk is. Vallunk a keresésről, a mindenkor változó emberi állapotról, a vágyakról, a férfi és a nő metamorfózisairól, az elme és a szív fordulópontjairól, a köztes létről, az időtlenségről. Táncképekbe járjuk, kórusművekbe énekeljük, zenévé formáljuk a mélyünkben szunnyadó, közös gyökerek táplálékát. Kinyilatkozunk. A halál, a születés, az átalakulás, a szerelem, az idő és a hit örök emberi kérdések. Folklórba kódolt múltunk megtartó erejét éppen e drámaiság teremti, szellemi megújulásunk egyedüli esélyeként. A táncköltészet teremtő erejével: a születő és elhaló mozdulat színpadi igazságával vallunk e szakrális átlényegülésről, a hitben való megerősödésről, József Attila örököseiként a világgal összetartozó lélekről. Zeneszerző: Kelemen László Koreográfusok: Orza Calin, Fitos Dezső, Furik Rita, Kocsis Enikő, Mihályi Gábor Jelmeztervező: Furik Rita Fény- és látványtervező: Kovács Gerzson Péter Dramaturg: Prezsmer Boglárka Rendező-koreográfus, művészeti vezető: Mihályi Gábor Bemutató: 2013. április 28.