Tárlatvezetés Az új spektákulum című kiállításon

Somogyi-Tóth Dániellel és Kukla Krisztiánnal

text

A Kodály Filharmonikusok a közelmúltban Kínában turnéztak. Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezető, a koncertkörút karmestere a MODEM kínai kiállításán 18 órától közösen tart tárlatvezetést a művészeti központ vezetőjével, Kukla Krisztiánnal, és friss élményeit is feleleveníti.

Az új spektákulum (eredeti, kínai címén Újjáépített tájkép) tárlat munkái erősen reflektáltak a társadalmi, politikai és történelmi változásokra. A kiállító művészek legtöbbje a hatvanas években született, így gyermekkori vizuális fejlődésük egybeesett a kulturális forradalommal, fiatalként pedig már részt vehettek a Teng Hsziao-ping-i nyitásnak köszönhető avantgárd mozgalmakban. A művészeti világ természetesen még ekkor is pártirányítás alatt állt, de már lehetőségük nyílt a lázadásra. Az ún. „sebhelyek művészete“ formailag realista módon dolgozta fel a kulturális forradalom fájdalmát, azonban a radikálisabbak, akik a nyugati avantgárd eszmeiséget is magukévá tették, 1979-ben megalakították a Csillagok csoportosulást, melynek sok, ma már ismert művész is tagja volt. 1985-ben jött létre, majd országos mozgalommá nőtt az Új hullám, 1989 februárjában pedig a hivatalos képzőművészet fő színterén, a pekingi Nemzeti Képzőművészeti Múzeumban megrendezték a híres-hírhedt China Avant-Garde-ot (más néven a Kínai modern művészeti kiállítást). A forradalmi hangulatot jól jellemzi, hogy a számos vakmerő performansz közül is kitűnt Hsziao Lu (Xiao Lu) Párbeszéd című alkotása. Az akció során eldörrenő pisztolylövés incidensként vonult be a kínai politika és a képzőművészet történetébe: a fiatal művésznő két lövést is leadott a múzeum épületében saját, telefonfülkékből álló munkájára.

Title(s), language
relation Az új spektákulum, 2014
relation Az új spektákulum, katalógus
Subject, content, audience
subject tárlatvezetés / rendezvény
Creators, contributors
contributor Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója, Somogyi-Tóth Dániel, igazgató-művészeti vezető, a koncertkörút karmestere
Time and places
location of physical object Debrecen
date 2014-03-20
Legal information
rightsholder MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Source and data identifiers
source MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ