Neve először egy 1328-ban kelt oklevélen szerepelt locus vulgarites Hewyz dictus-ként. A XVI. században a török felégette a tó mellett fekvő településeket, amelyek így adót nem fizető jelentéktelen helyszínekké degradálódtak. A XVIII. századig nem volt jelentős a fürdőélet, ez persze nem jelenti azt, hogy nem is használták a tavat, például halászatra, vagy kenderáztatásra, de a korszakban készült térképeken leginkább bozótosként hivatkoztak a környékre.

Hogy hogyan lett híres a tó? Az első tudományos leírást Zala vármegye orvosa dr. Szláby Ferenc tette 1769-ben. Később Windisch Károly, Pozsony polgármestere 1780-ban kiadott német nyelvű munkájából kiderült, hogy a patak, melyet Hévíznek hívnak, kénszagú és mind külsőleg, mind belsőleg gyógyhatással bír.

Ekkor már a Festetics-családé ez az uradalom, Festetics György pedig igen sokat foglalkozott azzal, hogy hogyan tudná fürödhetővé tenni a tavat. A gyógytó és környezete persze egészen másképp nézett ki ekkor, és a fürdőhellyé tételt nehezítette, hogy a Festetics-birtokon kevés hely volt alkalmas az építkezésre. Azért történtek fejlesztések is, különösen az 1795 – 1797 közötti időszakban, ekkor öltözködésre szolgáló deszkaházikókat építtetett a gróf, amit a nép ingyen használhatott. Mégis talán a legfontosabb fejlesztés a bozótos feltöltése volt, a fürdőtelep-alapjának az ingoványos talajba való lerakása, mellyel megszületett Ótelep.

Ez azonban még nem tette híressé a tavat, kellett némi hírverés is. Babótsay József 28 lapos ismertetője minden bizonnyal megtette a hatását, ugyanis a korabeli visszaemlékezések szerint, Keszthelyről hordták a gyógyulni vágyókat Hévízre. Vasárnaponként kész szekértábor ácsorgott a tó mellett, volt ott lacikonyha, istálló, és mindenféle szórakozási lehetőség az idelátogatók számára. Újságban először 1801-ben – Magyar Hírmondóban – Gutten József keszthelyi orvosdoktor hirdette Hévíz gyógyhatású fürdőjét. Ami azonban minden újítás ellenére jobbára kevéssé tehetős népek fürdőhelye maradt, de Festetics György 1819-es halálával minden fejlesztés leállt és hosszú évtizedekre megakadt a fürdőhely fejlődése.

Változás csak 1858-ban történt, amikor a tó nyugati oldalára ingyen fürdőházat húztak fel. Erre csak az után kerülhetett sor, hogy a Festetics-uradalom a veszprémi püspökségtől és a szentandrási birtokosoktól csere útján megszerezte a nyugati oldal, építkezésre alkalmasabb területeit.

Az 1870-es évekig egy sor kőépület készült el, ezeket egyszerűen beszámozták, az I-től az VII-ig számozott házak földszintes épületek voltak, kivéve a hetediket, mely Hévíz első emeletes építményeként vált ismertté, ezek a házak lettek, a későbbi gyógyfürdőkórház alapjai.
A Festeticsek az 1880-as évektől a fürdőt bérbe adták, a bérlők azonban, a rövid bérlési időszakok alatt nem verték magukat nagyobb költségekbe, így nem történtek komolyabb beruházások a környéken. A gyógyulni vágyók még mindig szívesebben utaztak a nagynevű nyugati fürdőhelyekre, mint a meleg vizű fürdőhelyre.

1905-ben a család meggondolhatta magát, mert 35 évre haszonbérletbe adta a fürdőt, Reischl Vencel keszthelyi sörgyárosnak. Ez a hosszúlejáratú szerződés már lehetővé tette, hogy komolyabb átalakítások történjenek. Reischl nehéz feladatra vállalkozott, nemcsak a fürdőt kellett kiépítenie, hanem vendégforgalmat is kellett generálnia. Megkezdődött az építkezés, Reischl a meglévő épületekre emeletet húzatott, vendéglőket, szállókat alakíttatott ki. 1906-ban készült el a 23 szobás Csányi-ház, 1909-ben a Kurszalon, és végre megkezdődtek a rozoga fürdőházak felújítása is. 1906-ban kupolás fürdőház épült a középső fürdőépülete helyére, így már esőben is fürdőzhettek a látogatók.
Alsópáhokon megnyitott a Hévíz Szanatórium és Gyógyszálloda és ez előrevetítette a környék föllendülését is. 1909-ben Szentandrás község, a nevét Hévízszentandrásra változtatta a híres fürdőtelep közelségére hivatkozva. 1911-ben gyógyfürdő jellegű település címet kapott a fürdőtelep.

A két világháború közti időszaka gyógyászati terápiák kora. Említésre méltó, Schulhof Vilmos orvos, aki 1906-től Hévíz fürdőorvosa volt, 1908-ban pedig szanatóriumot is alapított. 1911-ben mozgáskorlátozottak számára létrehozta az ún. Zander intézetet, ahol mindenféle terápiás vizsgálatokat végeztek.

1940-ben ismét a Festetics család kezébe került Hévíz. Ez azonban már nem a fürdőfejlesztés időszaka volt, először német, aztán orosz katonák szálláshelyéül szolgáltak Hévíz szállói. 1945-ben szovjet hadikórház működött itt, a megalakuló nemzeti bizottság kimondta, hogy a külföldön tartózkodó Festetics (IV.) György tulajdonát képező tó és minden hozzá kapcsolódó építmény községi tulajdonba kerül, így került állami tulajdonba a fürdő.

1952-ben létrehozták a Hévízi Állami Gyógykórházat, a 60-as években készült el az akkori kor viszonyai szerinti legmodernebb Thermálfürdő. A hetvenes évekre szükségessé váltak a fából készült felépítményének felújítása. Az épületek olyannyira elöregedtek, hogy a teljes átépítés mellett döntöttek. Az új épületek már osztrák vörösfenyőből készültek, hiszen a vörösfenyő vízzel szembeni ellenállósága köztudott, példának ott van Velence, mely millió vörösfenyő cölöpön áll. 1986 szomorú év, mert a központi épületek és a gyógyászati egységek is a tűz martalékává váltak. 1988-ban kezdtek hozzá az újjáépítéshez, ami ma is szolgálja a gyógyulni vágyókat.

A tó érdekessége, hogy átlaghőmérséklete nyáron 33-35 fok, de télen sem megy 20 fok alá, a tavat melegen tartja a már említett pára és a tó véderdeje. Hogy mégis milyen melegvízű forrás táplálja a gyógytavat azt sokáig nem tudták. Sejtették, hogy a tó északi harmadában található a forrás, de lemerülni ilyen mélységbe nem tudtak. Először 1908-ban merültek Fiuméből hívott búvárok a mélybe, azonban az óriási forróság miatt csak 22 méterig jutottak, onnan hoztak fel mintákat elemzésre. Nagyszabású kutatás csak sokkal később, 1972-ben történt, ekkor a könnyűbúvárok megtalálták a forrást 38.5 méter mélyen, de nemcsak erre derült fény, hanem arra is, hogy a hévízi termálvíz kettős eredetű. Tulajdonképpen két különböző hőmérsékletű víz keveredésével jut a felszínre a 40 fokos víz, aminek jótékony hatásait ma is élvezhetjük.

TÉ

Forrás:

Szántó Endre: Hévíz, Nereus Kiadói Bt., 1993.