Endrő Margit szobrász és kerámiaművész életéről és művészi pályájáról az elérhető információ igen mozaikos. 1899. november 23-án született a Szatmár megyei Kegye faluban, ebben a legtöbb forrás megegyezik. Hogy pontosan mikor és hol kezdte művészeti tanulmányait, arról eltérő adatokat találhatunk. Tudjuk azonban, hogy tanult Toroczkay Oszvald festőművésznél Debrecenben, járt Bécsben Ella Maxelnél (vagy Magtelnél), valamint két félév erejéig a budapesti Iparművészeti Iskola hallgatója volt, ahol Toroczkai Wigand Ede festészetet, Berán Lajos szobrász és éremművész pedig mintázást tanított neki. Endrő valószínűleg ekkor már főként kerámiával foglalkozott. Első kiállításai az 1920-as évek elején Debrecenben voltak – egyes források 1920-at jelölik az első ilyen alkalomnak, a máshol leírtakból 1923-ra következtethetünk.
Tanulmányai után iparművészeti műhelyt nyitott Karcagon, fazekasmester lett, „mint ilyen, egyedüli nő az országban” – olvasható Bozzay Margit 1931-ben megjelent Magyar asszonyok lexikonában, ahonnan azt is megtudjuk, hogy Endrőre az 1929-es Országos Iparművészeti és Háziipari Kiállításon karcagi kerámiaművészként hivatkoznak.

A lexikonból tudható az is, hogy Endrő az 1926-os kézművesipari tárlaton aranyplakettet kapott a művészi teljesítménye elismeréséül. 1927-ben Székesfehérváron, 1928-ban Szolnokon, 1929-ben a tiszavidéki országos kiállításon szerzett aranyérmet, de itthon rendezett más kiállításokon is kitüntették, külföldön pedig Barcelonában, Milánóban és Genfben szerepelt sikerrel. Az is kiderül Bozzay könyvéből, hogy Endrő kerámiáit egyedül formázza, festi és égeti, valamint hogy örökös tagja az Országos Iparművészeti Társaságnak, a Nemzeti Szalonnak, tagja továbbá a Győri Képzőművészeti és a Szegedi Alföldi Művészek Egyesületének. Ezt a felsorolást annak fényében különösen érdekes látni, hogy ez a fajta elismert és aktív képzőművész-kép a későbbi évtizedekben már egyáltalán nem jelenik meg.

Pedig a Nemzeti Szalonon több alkalommal is részt vett, például 1931 júniusában szerepel a Tavaszi tárlaton, ahol Ducsay Béla, dr. Say Géza, Csabai Wagner József és Török Éva festményeit is kiállították. A tárlat katalógusában Endrő kerámiatárgyai jóval alacsonyabb árkategóriába estek a festményekhez képest: a legdrágább kerámiáját 30 pengőért hirdették, míg a festményeket több száz, vagy több ezerért. Ez a különbség persze szólhatott az Endrő által választott médiumról és a választott témáiról is.

Szintén 1931 júniusában volt az Alkotó Művésznők Egyesületének első kiállítása. Az özv. Feszty Árpádné Jókai Róza vezette egyesületnek Endrő Margit alapító tagja volt. Fesztyné a kiállítás katalógusában olvasható köszöntőjéből kiderül az AME célja: „ez az egyesülés […] azért alakult, hogy otthona legyen nemcsak a már lehiggadt, kiforrott stílusú, de a még kereső, esetleg csetlő-botló, a művészetet azonban komolyan szerető fiatal lelkeknek is”.
Hozzá kell tenni, hogy Fesztyné szerint egy nőnek majdnem lehetetlen feladat megfelelni az anyai, feleségi és művészi hivatásnak egyszerre, és ez sok „asszonytehetséget” tör meg. Ám szerinte ez nem baj: „A nőnek első és […] legszebb hivatása az, amit ma annyi modern asszony lenéz. Tehát kár volna a művészetért elhanyagolni azt, ami annál még fontosabb”. Ahogy olvashatjuk, a művészet iránt érdeklődőktől a profi művészekig széles skálán biztosított kiállítási lehetőséget az egyesület, de hogy a művészpályát választó nőket mennyire képviselte az egyesület, az kérdéses, pont úgy, ahogy az AME későbbi tevékenysége is: az aktívabb tagok idővel az 1908-as alapítású Magyar Képzőművésznők Egyesületébe jelentkeztek át. A kiállításon mindenesetre Endrő is szerepelt, valamint a máig jóval ismertebb kortársa, a nála nagyobb karriert befutott Kovács Margit is kiállított.

1937-ben Endrő műveivel szerepel a párizsi, majd az 1939-es New York-i világkiállításon, Párizsból ezüstérmmel tért haza. 1949-től a Dési Huber Képzőművészeti Szabadiskolában Laborcz Ferencnél képezte tovább magát, és innentől egyre kevesebb információnk van életéről és tevékenységéről. A későbbi évtizedekben is szerepelt csoportos tárlatokon, voltak egyéni, gyűjteményes kiállításai vidéki városokban és a fővárosban egyaránt, egészen 1986-ban bekövetkezett haláláig. De jól látszik, hogy sikereket pályája kezdeti évtizedeiben ért el magyaros jellegű engobe vázáival, későbbi realista szemléletű szobrain is ez a stílus érvényesült. Hagyatékának jelentős részét a debreceni Déri Múzeum őrzi – ezeket láthatjuk a galériában –, kisebb részével Karcagon és Boldog községben találkozhatunk, de online aukciós oldalakon is rálelhetünk egy-egy Endrő-alkotásra – nem túl magas áron kínálva.

Endrő Margitról olvashatunk olyan állítást is, miszerint ő a modern magyar kerámiaművészet egyik megújítója, ám neve kevésszer szerepel az ezt részletező szakirodalomban, a kerámiaművészet vezéregyéniségeinek inkább kortársait, Gádor Istvánt, Gorka Gézát és Kovács Margitot tekintik.

KF

Források:

• Endrő Margit kerámiái – magyarkeramia.hu
• Bozzay Margit (szerk.): Magyar asszonyok lexikona (1931. 272-275. o.) – mek.oszk.hu
• Endrő Margit – artportal.hu
• A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai – library.hungaricana.hu
• Mgr. Czafrangó Sylvia: Nemi Identitás kérdése a modern magyar nőművészetben (2008. 20. o.)
• P. Brestyánszky Ilona: Ismerjük meg a kerámiát