Bemutatkozik: a Gambrinus szálloda
A hajdúszoboszlói fürdőkúráról hazatért vendégek anno, nem azt kérdezték egymástól, hogy használt-e a víz, hanem azt: „voltál-e a Gambrinusban?" Nem is csoda, hiszen már megnyitása idején Kelet-Magyarország egyik legszebb szállodájaként hivatkoztak rá. Hogy milyen volt az élet az egykori szállóban, az aktuális válogatásunkból kiderül.
A szoboszlói fürdőkultúra
A 1920-as években olaj után kutattak nagy buzgalommal az Alföldön, a várt olaj helyett azonban melegecske víz tört fel Hajdúszoboszlón. A talált vizet Pávai Vajna Ferenc geológus vizsgálta meg, aki állítólag, amikor városba érkezett így szólt: „Ahol kis mélységben meleg víz van, ott nagyobb mélységben még melegebbnek kell lenni”. Igaza lett, mert 1925. október 26-án a fúrótorony körül óriási gőzfelhőt eregetve, szakaszosan tört fel az iszapos gázos víz, mely 73 °C -os volt. A vizet kezdetben a közeli patakba vezették, ennek már a helyi lakosok is örültek, a patak vizében mosó asszonyok vették észre, hogy az jótékonyan hat mozgásszervi panaszaikra. Az első kezdetleges fövenyfürdő 1927-ben nyílt meg. A jódos, brómos, hidrogénkarbonátos termálvíz így lett jelentős turisztikai desztináció.
A Gambrinus szálloda tündöklése és bukása
A legendás Gambrinus szálló 1936-ban nyitotta meg kapuit miután tulajdonosa, Vitéz Nánássy Lajos étteremtulajdonos megvásárolta a fürdővel szemben levő „Postásüdülőt”. Tervei szerint negyvenszobás hotelt képzelt Hajdúszoboszló belvárosába, ebben pedig a Dreher-sörgyár is támogatta. Szoboszló ekkor még nem bővelkedett szálláshelyekben, ezért jó befektetésnek tűnt szállót építeni a településre. A tervezéssel Dávidházy Kálmánt bízták meg, aki szokatlanul modern stílusú épületet álmodott ide. A három bejáratú, kezdetben 35 szobás szálló a Bauhaus-stílus jegyében készült.
Apropó, tudják ki volt Gambrinus? A belga és holland kocsmákban ma is igen nagy népszerűségnek örvend arcképe, egyébként nálunk sem egészen ismeretlen. A német-alföldi néphagyomány szerint ez a sörkocsmák falát díszítő, sörös kupát szorongató, árpakalászok között trónoló alak a sör feltalálója. Ebből persze semmi nem igaz. Merthogy Gambrinus ebben a formában sohasem létezett, az viszont biztos, hogy Nánássyéknak volt egy Gambrinus névre hallgató étterme Debrecenben.
Nánássy Lajos egyébiránt 1895-ben született Debrecenben. Az I. világháborúban a cs. és kir. 39. gyalogezred katonájaként harcolt. 1928-ban vette feleségül Böszörményi Margitot, egy híres debreceni vendéglőscsalád lányát. A fiatal pár először Debrecenben a Korona Vendéglőt bérelte, majd az ottani Gambrinust. A korabeli lapok szerint gyakoriak voltak a vitézi összejövetelek éttermében.
Hogy milyen volt a szálloda? A korabeli sajtó így jellemezte a szállót. „Van két hatalmas turista szobája is 10 ággyal berendezve. Művészies és csinos hall, az étterem, a söröző, valamint a hangulatos kerthelyiség amelyben esténként fővárosi cigányzenekar muzsikál. A szobák berendezése gyönyörű. Hideg és meleg víz is van a szobákban. A maga nemében páratlan és megkapó az üvegfalú lépcsőház, ízléses az egész szálló megépítése és tervezése.”
A megnyitó természetesen elit közönség előtt zajlott, a vendégek között Debrecen és Hajdúszoboszló előkelőségei tették tiszteletüket, de a fővárosból is sokan érkeztek. Már a megnyitó után olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az egész fürdőszezonra előre lefoglalták a szobákat. A teraszon neves vendégek itták a feketéjüket, fogyasztották az ételspecialitásokat. Jó idő esetén ide gyűltek a szoboszlóiak - néha több százan is -, hogy hallgassák a zenét. A sörözgető vendégeket ez persze zavarta, ezért a tulajdonos az alacsony kerítést megmagasíttatta. Körbe oszlopokat telepíttetett, amelyekhez fehér anyagot rögzítettek, így óvva a vendégek inkognitóját.
A szálloda hátsó részét 1940-ben avatták, újabb 32 szobával. A háború idején az épület teljesen lepusztult, hiszen előbb a német, majd a szovjet hadsereg vette birtokba. Fénykorában több mint 50 alkalmazottja volt, a remek muzsikát pedig a Holéczy Zenekar szolgáltatta. Tervezték, hogy üvegtetővel összekötik a két épületet, de ez már nem valósulhatott meg. Ekkor már a nagyobb gyárakat, üzemeket államosították, de Nánássyék nem számítottak arra, ami 1949-ben bekövetkezett. A Gambrinust teljesen elveszítették. A korszakra jellemző módon, Nánássyt egy ideig megtartották, - hiszen a vendégek már az előző évben lefoglalták a szállást - úgy gondolták, az egykori tulajdonosnál megbízhatóbb portást úgysem találnának.
1949 augusztusában közölték vele, semmi keresnivalója tovább a Gambrinusban, az ügyeket pedig egy fiatal pesti pár vette át. Nánássyék közben megkapták a kitelepítési határozatot is, végül az asszony egészségi állapotára való tekintettel nem kellett elhagyni debreceni lakásukat. Az épület ezt követően többször gazdát cserélt, az 1960-as években továbbra is kedvelt vendéglátóhely volt. Az 1970-es évektől az akkori állami vállalati tulajdont képező Gambrinus elvesztette jelentőségét. „Az 1990-es években már nevétől is megfosztották, eltűnt a színes neonreklám, a sárga-kékre mázolt házon már csak ennyi állt: DISCO.” A rendszerváltás utáni privatizáció a Gambrinust is elérte, tizenöt év alatt többször gazdát cserélt az ingatlan, a 2000-es évekre pedig már biztos volt: lebontják.
A város nyilvános képviselőtestületi üléseit olvasva látszik, sokan szerették volna, ha megmenekül a szálló épülete. Azonban arra jutottak, hogy nagyon rossz állapota miatt, a felújítása gazdaságtalan lenne. Tekintve, hogy az egykori szálló épületének állagmegóvására az évek alatt alig költöttek, ez egyáltalán nem meglepő. Az értékes telken álló szálló helyén ma egy apartmanház áll, az egykori szállodára csak a Gambrinusz név emlékeztet.
Az egykori szálló vendégkönyve, étkészlete, poharai, kulcstartói és ágyneműi szerencsére múzeumba kerültek.
Forrás:
Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2.
TÉ
