Rendhagyó módon; ugyanis most egy kicsit eltávolodunk a megszokott szigorúbb témaválasztástól, így ez az írás nem egy családtörténetet dolgoz fel, nem is a színek dominálnak, de még csak az aktuális évszak sem. Helyette elővesszük azokat a tartalmakat, melyek az évek során, valamilyen okból kifolyólag a szívünkhöz nőttek, beszélünk róluk, ismerjük őket. Most ezeket osztjuk meg önökkel – megmutatunk valamit magunkból, magunkról, a hétköznapjainkból.

A kiállítások összeállítása során hatalmas képanyagot nézünk át, válogatunk ki. Különösen izgalmasak az olyan személyeket, szituációkat ábrázoló régi fotók, amelyek akár napjaink emberét és tevékenységét is ábrázolhatnák, jelezvén: vannak dolgok, amelyek változatlanok, bármilyen évszámot is írunk. Az egyik ilyen megörökített pillanat négy hölgyet ábrázol az 1880-as évek végén, Léván, az Erzsébet királyné Szálloda kerthelyiségében. Nem is akármilyen hölgyek ők, nagy korsó sörrel és távolba révedő tekintettel bíró kisasszonyok. A némafilmbe illő, burleszkszerű jelenetet a marcona alak teszi érdekessé, aki annak ellenére néz oly zordan a fényképezőgép lencséjébe, hogy a jókedv korsóját már félig kiitta.

- Takács Eszter

Bevallom, engem már az is lenyűgöz, ha valaki botladozás és talajfürkészés nélkül közlekedik macskaköves utcákon, de ha az a valaki még pincér is? Nosztalgikus és egyben megmosolyogtató, ahogyan ezek a felszolgálók vasalt ingükben, egyik kezükben tálcával, másik karjukon az elmaradhatatlan textil szalvétával kissé imbolyogva, mégis határozottan suhannak a lelkes nézőközönség előtt. A fotót annak a Bauer Sándornak köszönhetjük, akinek a hagyatéka egyben a hazai vendéglátás archívuma is; számos budapesti presszót, éttermet és cukrászdát örökített meg, valamint ilyen eseményeket is, mint ez az ügyességi vetélkedő Vácon.

- Tompa Éva

2014 februárjában került az adatbázisba a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ által a Majom a fasizmus ellen című kép, mely egy 2008. évi Blue Noses egyéni kiállításban szerepelt. A Blue Noses Group oszlopos tagjai és egyben alapítói, Vjacseszlav Mizin és Alexander Szaburov. Művészetüket fekete humor és jó adag provokáció jellemzi, a kedvenc majmom egy visszafogottabb munkájuk.

- Hegedűs Henriett

A Nápolyi-öböl, különösen annak déli része: Sorrento és Capri környéke a legszebb vidék, ahol eddig jártam. A magas part szikláiról az ember madártávlatból tekinthet le az azúrkék és türkiz tengerre. A Vezúv uralja a tájat, minden nap más arcát mutatja, és 30-40 kilométeres távolságból is látszik hatalmas vulkáni kúpja. A lábánál fekvő Pompeii, Herculaneum, Oplontis és Stabiae tanúskodnak arról, milyen veszélyes ez az aktív vulkán. Ennek ellenére közvetlen környezetében jelenleg több, mint 3 millió ember él.

- Aknai Zita

Az Indóház, azaz a Főpályaudvar kedvelt témája volt a pécsi képeslapkiadóknak. Sajnos a képeslap a ’60-as években egy kartonlapra lett felragasztva, így a postabélyegzőből nem tudjuk megállapítani, hogy azt mikor adhatták fel. A pécsi villamos közlekedés 1913-ban vette kezdetét, azonban a korra jellemző volt, hogy a korábbi években készült – az eredeti fekete-fehér fényképek alapján utólag színezett – képeslapokra később rárajzolták a villamost, így elképzelhető, hogy ez a képeslap is korábbi, mint a Zsolnay gyár és a Főpályaudvar közötti vonal átadása. Továbbá azért is feltételezhetjük, hogy ebben az esetben is utómunka történt, mert se a villamos felsővezetéke, se kitérője nem látszik a képen.

- Szüts Etele

Teljesen véletlenül, egy dátumkeresés alkalmával bukkantam rá ezekre az albumokra, sőt, kisebb önálló gyűjteményre, amit Fejes Zsigmond készített 1914 nyarán, Dr. Lakos Béla által szervezett és vezetett kis-ázsiai tanulmányútja során. Egyből lenyűgözött, elképesztően izgalmas, életre szóló kaland lehetett. Bár tanulmányút volt, így tehát találunk felvételeket padlizsánültetvényekről, öntözőcsatornákról és legelő szarvasmarhákról, de nem ez a jellemző. Szerencsére többségében olyan fényképeket kapunk, amiket egy ilyen útinaplótól várhatunk: építészetet – ókorit és (akkor) újat is –, városi és vidéki életképeket, piacot, utcákat, kikötőt, természeti képződményeket, helyi kultúrát és embereket. A térképük alapján nagy utat jártak be, amit a képek tanúsága szerint hol hajóval, hol vonaton, máskor gyalogszerrel, vagy éppen szamár- és lóháton tettek meg. Helyenként minden bizonnyal keleti kényelemben pihentek, máskor a szabad ég alatt, vagy – ahogy ezt a fenti csoportkép is mutatja – egy barátságos idegen hajlékában, családja körében.

- Kondákor Ferenc

Végezetül pedig még egy további galériával is készültünk olvasóinknak, amibe olyan képeket válogattunk, amik vagy kiegészítik a fentebb bemutatottakat, vagy olyan kedvenc tartalmak, amiket részletesebben ugyan nem taglalunk, de mindenképpen szerettük volna, ha itt szerepelnek. Reméljük, hogy élvezték ünnepi kiadásunkat, a következő 100 kiállításunkban pedig igyekszünk még több érdekességet minél változatosabban és színesebben bemutatni.