A pesti oldalon kerthelyiségekkel inkább a nagyobb parkok környékén vagy a külvárosban találkozhattunk, mivel a belvárosra a sűrű beépítettség volt jellemző, ahogy a mostani kerthelyiségek is inkább belső udvarokban vagy lebontott épületek után maradt foghíjtelkeken működnek. De kezdjük is a múltbéli utazást az Duna közepétől, az egyik legjobb közparkban, a Margitszigeten.

A sziget két legendás kerthelyisége az Alsó- és Felsőszigeti Vendéglő. Elsőként a déli csúcshoz közel épült fel az Alsószigeti Vendéglő. József főherceg kérésére Ybl Miklós tervezte a teraszos, oszlopos épületet, a vendéglő mellett működött egy kávézó és egy cukrászda is. Később, a sziget északi felén épült fel a Nagyszálló és benne a Felsőszigeti Vendéglő, szintén egy nagy kerthelyiséggel. A városból a természetbe vágyóknak a sziget 1900-ig csak csónakkal, hajóval volt elérhető, majd a Margit-híd megépülésével már tömegek tudták élvezni az egyik legszebb budapesti parkot és vendéglátóhelyeit. Az Alsószigeti Nagyvendéglőhöz a századforduló után építettek egy nagyobb fedett teraszt is, majd később funkciót és tulajdonost váltogatva többször is hozzányúltak az épülethez, míg az „Ybl-ös” jelleg szinte elveszett. A most zajló felújítási munkák végére talán visszanyeri eredeti pompáját.

A Városliget volt talán az egyik legtöbb kerthelyiséggel rendelkező terület a fővárosban. Már 1795-ben, Boráros János javaslatában is felmerült, hogy a „Városerdő” további fásítása mellett, alakítsák át azt egy mulató és üdülőhellyé. Az első vendéglő a tó mellett épült fel. 1800-ban Rumbach Sebestyén megvásárolt egy homokosabb területet, ahol szőlőt telepíttetett volna, azonban kútásáskor magas vastartalmú vizet találtak, tervét megváltoztatva Pest első gyógyfürdőjét, hozzá szállodát és vendéglőt építtetett fel. 1832-ben omnibuszjárat indult a ligetbe, köszönhetően Kratochwill János vendéglősnek, akinek kávéháza működött itt.

Az itt megrendezett 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításra érkező rengeteg látogatót nyilván etetni és itatni is kellett. A Székesfővárosi Pavilon épületében és kertjében egyszerre akár 2500 ember is leülhetett, de ekkor épült meg a Gundel mai épülete is. 1899-ben Wampetits Ferenc éttermében már olyan, (azóta) nagy nevek fordultak meg, mint Rippl-Rónai, Csók, Thorma János, akik pénz szűkében festménnyel is fizethettek. De mellettük Mikszáth, Podmaniczky és Újházy Ede színész is törzsvendég volt. Újházy, ismerős, igaz? Nem véletlenül. Ugyanis neki köszönhetjük az Újházy tyúkhúsleves receptjét.

1910-ben veszi át a Gundel család a Wampetitset és kereszteli át – nem meglepő módon – Gundelre. Kiváló szolgáltatással és konyhával óriási népszerűséget vívott ki magának, Gundel Károly mindent meg is tett azért, hogy vendégei jól érezzék magukat. 52 pincér, 13 szakács, 40 további alkalmazott és a család nagy része dolgozott a mindennapi elismerésért. Itt született a somlói galuska, a palócleves, ám a leghíresebb Gundel palacsinta nem, azt Lola, Márai Sándor felesége készítette először, csupán annyi történt, hogy emigrációjuk után az étlapon a Márait Gundelra írták át. A Gundel nemzetközi hírnévre is szert tett, például amikor a ’39-es New York-i világkiállítás magyar pavilonjának volt a hivatalos étterme, a The New York Times egy külön cikkben dicsérte szakértelmüket és fejezte ki elismerését.

De itt, nem messze kezdte meg működését az Ezerjó étterem is. 1898-ban Marth Károly alapította a Széchenyi fürdővel szemben állt, 29 évvel később költözött át közvetlenül a fürdő mellé. A tipikus kockás abroszos kerthelyiségében szinte sosem volt szabad asztal. Az államosítás után is népszerű volt, majd 1996 óta Széchenyi kert néven üzemel.

Ugyanígy a Városligetben állt egy nagyon furcsa, hordókból épített vendéglátóhely is, amit az 1885-ös Országos kiállításra építettek. A Hermina út-Erzsébet királyné út sarkán a Hungária fedett tekepályájával és hatalmas, a Hungária körútig érő kertjével szintén népszerű volt, ahogy a középosztály kedvenc mulatója is, a Jardin de Paris, hatalmas fáival és jó pezsgőjével.

A másik, viszonylag közeli nagy parkban, a Népligetben is működött vendéglátóhely.
A park egyébként élettel telibb volt, mint manapság, működött itt mozi, vidámpark, cirkusz és bábszínház, volt még autó- és motorverseny is, így az ide látogató tömegek kényelmét szolgálóan természetesen vendéglők is nyíltak. Ezek közül a leghíresebb a népligeti Nagyvendéglő (vagy Nagy Sörcsarnok) volt, hatalmas kerthelyiségével. A romantikus stílusú épület 1895-ben nyitott meg, többszáz ülőhellyel. Az első 15 évben 3 bérlője is volt az épületnek, ám magas bérleti díj, a kiszámíthatatlan látogatottság mellett a szennyvízelvezetéssel is voltak problémák. Az államosítás után gyakorlatilag kiürült a park, sok épületet lebontottak, a sörcsarnokot átvette a Kelet-pesti Vendéglátó Vállalat, irányításuk alatt rövid időn belül tönkrement az étterem, az épületet egy ideig raktárnak használták, most pedig üresen, romosan áll az egykor tömegek látogatta helyiség, amit műemlék státusza miatt (még) nem bontottak el.

Pest belvárosában is működtek kiülős helyek, sörözők, gondoljunk csak a Duna-korzóra, de ezek nem a nagy árnyas fák alatti klasszikus zöldvendéglők, mint amik a túlparton működtek. Volt ugyan egy-egy, zártabb, egyedi atmoszférával rendelkező udvar, ahova el lehetett menekülni a kinti városzaj elől, mint a Nagymező utcai Müncheni sörcsarnok, Élő József étterme a Thököly úti belső udvarban, a Váci utcai Kedves Espresso vagy a mai Puskin utca 6. alatti Sörkatakomba – később Pannonia szálló és vendéglátóhely. Összességében, ahogy most is, régen is megtalálta mindenki a hangulatának, kedvének és igényeinek megfelelő mulató-, vagy elvonulóhelyét.

KF