A túrkevei szobrász triumvirátus – a Finta testvérek

A Finta testvérek, Sándor, Gergely és Sámuel, a 20. század első felének kiemelkedő szobrászművészei. Életútjuk különbözőképpen alakult, más-más módon találtak rá tehetségükre, amely nem merült ki a szobrászatban, hanem éremművészeti, grafikai alkotásokkal, novellaírással, könyvillusztrálással is kiegészült. Aktuális virtuális kiállításunkban többek között a túrkevei Finta Múzeum 3D-ben digitalizált Finta műalkotásait mutatjuk be a fivérek szövevényes életrajza mellett.

Sándor

A legidősebb fivér, Sándor 1881-ben látta meg a napvilágot, Túrkevén. 1883-ban született öccse, Gergely. Sorrendben követte őket István, Árpád és 1892-ben a szintén híressé vált Sámuel. Két lánytestvérük is volt, Rózsi és Mária. Közben, az 1880-as évek végén a család elhagyta a várost, és Nagyváradra költözött. Sándor gépész és vasúttiszti végzettséget szerzett. Gergely kőfaragó-szobrásznak tanult, és hamar bimbódzó tehetségének köszönhetően a tanulóévek után hamarosan már megrendeléseket is kapott.

Nem sokkal később egy botrány miatt Sándor és István életében törés következett be. Mari húgukat néhány lánnyal együtt varrodájában foglalkoztatta egy Szabó Lajosné nevű özvegyasszony, azonban a lányok nem csupán varrási feladatokat kaptak tőle. Mikor ez kiderült, a feldühödött testvérbátyak az özvegyre támadtak, amiért Sándor 12 év fegyházbüntetést, István 8-at kapott. István egészsége megromlott a börtönévek alatt és idejekorán elhunyt. Az addig polgári foglalkozást űző Sándor azonban ebben a nehéz időszakban a művészet felé fordult. A már művészi szárnyait bontogató Gergely megrémült, hogy a család neve besározódott, így felvette a Zádory Oszkár művésznevet és 1906-ban Párizsba utazott. Testvéreivel azonban nem szakadt meg a kapcsolata; levelezésük megmaradt az utókornak.

A szamosújvári börtön igazgatója, Uhlyarik Albin fölismerte Sándorban a művészi hajlamot, akit testhezálló feladatokkal látott el a kovácsműhelyben, és olyannyira tehetségesnek bizonyult, hogy rábízta a rabok fotózását is. Sándor önerőből tanult, a börtönben domborműveket, plaketteket készített, szobrászkodott, sőt, megrendeléseket is kapott; 1913-as szabadulásakor már elismert szobrásznak számított. Megházasodott, harcolt az I. világháborúban, majd leszerelése után a szobrászatnak élt. Számos megbízatást kapott köztéri szobrok, főként honvédemlékművek készítésére.

Sándor és második felesége, Kántor Kata iparművész 1920-ban Brazíliába, 1923-ban New Yorkba költöztek. Itt hozta létre a Finta Stúdiót és aktív részese lett a művészeti életnek, a New York-i Művészeti Akadémia tagjai közé is beválasztották. Írással is foglalkozott, művei közül legismertebb a saját gyermekkori élményein alapuló Kisbojtár. A II. világháborút követően Sándor Los Angelesben élt és alkotott. 1948-ban megkapta a Painters and Sculptors Club jubileumi aranyérmét. Halála után, 1958-ban hagyatékát végakarata szerint visszaszállíttatták hazájába, amelyet jelenleg a túrkevei Finta Múzeum őriz.

Gergely

Finta Gergelyről, azaz Zádoryról kevesebb információ maradt fenn. Franciaországi megrendelt munkáiról fotóanyag maradt ránk – a megrendelések főként nagypolgári asszony- és gyermekportrék voltak. Párizsban egy ideig példaképe, Rodin mellett dolgozhatott. Kedvezően hatott pályája alakulására a szecessziós iparművészet népszerűvé válása: tömeggyártásra számos dísztárgyat, porcelán alakot készített.

Az I. világháború kitörése után a Noirmoutier-i internálótáborba került, itt együtt raboskodott Kuncz Aladárral, akit később az internálótábori élményeiből írt könyve, a Fekete kolostor tett híressé. Zádory az ötéves kényszerű fogság után, 1919-ben hazatelepült Túrkevére. Kuncz-cal továbbra is jó kapcsolatot ápoltak, 1920-ban Kuncz segítségével kerül megrendezésre az internálás alatt faragott csontminiatűrökből összeállított kiállítása. A híressé vált csontminiatűröket Kuncz a Nyugat hasábjain méltatta, így a kritika is felfigyelt Zádoryra.

A húszas évek elején megházasodott, és visszavágyott Párizsba: kint maradt műveit szerette volna felkutatni, illetve hiányzott neki a bohém művészélet – persze ez utóbbit a világháború szörnyűségei után már nem lehetett visszahozni. 1931-es hazatelepülése után Budapesten, majd Túrkevén élt, végül barátjánál, Kopa Kálmánnál talált menedéket. Hazakerült szobrait először 1936-ban állították ki Túrkevén, majd később végleges helyükre kerültek, a Finta testvérek hagyatékát, alkotásait őrző Finta Múzeumba. A művésztestvérek régi vágya volt a műveiket őrző közös gyűjtemény, amellett, hogy a triumvirátus szeretett volna hazatelepülni és közös műteremben dolgozni, de ez sajnos már nem valósulhatott meg. Zádory végül 1947-ben halt meg a budakeszi szanatóriumban.

Sámuel

Sámuel testvérei bátorítására fordult a szobrászat felé. Először sírkővésnöknek tanult. Bátyjaihoz hasonlóan szintén harcolt az I. világháborúban. A háború után Budapesten telepedett le, a Bajza utca 44. szám alatt volt a műterme, ahol szoborportrékat és síremlékeket készített. Itt gyakran látta vendégül bátyjait, művészileg kiegészítette-segítette őket. A szobrászat mellett grafikával és egy különleges művészi tevékenységgel, árnyképvágással is foglalkozott. A technika a 17. századból származik, a fényképezés hajnalán használták sajátos fekete-fehér portrék készítésére. A 20. században újra felfedezték az olcsó és gyors eljárást, amely jövedelmező művészeti vállalkozás volt egy-egy frekventált, turisták által gyakran látogatott helyen, mint manapság az utcai arckép- vagy karikatúra-rajzolás. Sámuel árnyképes illusztrációival még kötet is jelent meg 1922-ben Árnyképes ABC címmel. Gergelyhez hasonlóan, a harmincas években már szobrászművészként visszaköltözött Túrkevére. 1967-ben a Túrkevei Múzeum felvette a Finta nevet, Sámuel, a triumvirátus utolsó élő tagja ezt még megérhette. Ekkor nyílt meg az állandó kiállítás is a szobrásztestvérek, ekkor még főként Sándor és Gergely műveiből – később kiegészülve Sámuel alkotásaival.

TEJ

Forrás: