Magyarországon a szürrealizmust mindig is fenntartásokkal fogadták, a második világháború előtt és az „újjáépítés” időszakában is. Nem épülhetett be a két világháború között formálódó nemzeti művészetbe, és a szocialista realizmus sem fogadta tárt karokkal, sőt kifejezetten irtotta. Talán ezért is lett a realizmus kérdésköre a hazai szürrealista törekvések egyik legfontosabb viszonyítási pontja. A szürrealizmus legfontosabb magyar teoretikusa, Kállai Ernő – korának filozófiájával és természettudományával összhangban – a szürrealista és absztrakt törekvésekben a „természet rejtett arcát”, a valóság mélyebb rétegeit fedezte fel, és az 1940-es évektől kezdve ez a nézőpont határozta meg a szürrealizmus magyarországi recepcióját pro és kontra is.

Surrealism has always been handled with reservations, before World War II and also in the “reconstruction” period. It could not achieve to be a part of the national art scene gaining shape in the interbellum years, even socialist realism did not receive it cordially; what is more, it was explicitly destroyed in this era. Perhaps this is the reason why the problematics of realism became one of the most significant vantage points of Hungarian surrealist ambitions.