Verseny Áruház Budapest 1959

image
qualifiedcontent

A képen egy úttörő egyenruhába öltözött kislány szaval verset az áruház Kiváló Vállalati ünnepségén. A Kiváló Vállalat kitüntetést a belkereskedelmi minisztérium adhatta az adott kereskedelmi vagy vendéglátóipari egységnek az évben elért kimagasló teljesítményéért. Esetenként vándorzászló átadásával is járhatott. Az ünnepség maga általában a Himnusz elhangzásával kezdődött amit a megnyitó beszéd után a legmagasabb rangú résztvevő mondott méltató és egyben értékelő beszédet. A következő beszéd az intézmény igazgatójáé volt aki megköszönte a kitüntetést és ismertette a kiérdemelt kitüntetéshez vezető utat és körülményeket. Majd rövid betekintést engedett a közeli jövő terveibe és az éppen folyamatban lévő munkába. A beszédek elhangzása után következett a kitüntetések átadása a vállalat legfelsőbb szintjétől haladva az alsó szintekig (a vezetőktől az eladókig). Az ünnepséget a Nemzetközi Munkásmozgalom himnusza az Internacionálé zárta.

Budapest, VII. kerület, Erzsébetváros, Rákóczi út 12.

A little girl dressed in a pioneer uniform reciting a poem at the Outstanding Company award celebration. The Outstanding Company award was given by the Ministry of Interior Trade for the outstanding performance of a given commercial or catering unit during the year. Occasionally, it may have involved handing over a wandering flag. The ceremony itself usually began with the National Anthem. After the opening speech, the highest-ranking participant delivered an appreciative and evaluating speech. The next speech was delivered by the director of the institution who thanked the award and outlined the path and circumstances leading to the award they deserved. He then gave a brief insight into the plans for the near future and the work in progress. After the speeches, the awards were handed over from the top level of the company to the bottom levels (from managers to salespeople). The ceremony was closed by the anthem of the International Workers' Movement, the International.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject üzletkép
subject üzletbelső
subject vállalati rendezvény
subject ünnep
subject úttörő
subject állami vállalat
Time and places
spatial reference Budapest, VII. kerület, Erzsébetváros, Rákóczi út 12.
location of physical object Budapest
temporal reference 1959.
Attributes
medium paper
extent 13 x 18 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KF_74_147_20
registration number 112_Áruház_Budapest