A mű tárgya a történelmi eseményekhez kötődik, Buda elfoglalása és a török 1552. évi hadjáratának kiemelkedő fontosságú eseménye, az egri vár 1552-es ostroma szolgál fő témájául. A mű lapjain kibontakozik a három részre szakadt Magyarország állapota: a mohácsi csata után a törökök 1541-ben elfoglalják Budát, az ország középső része török fennhatóság alatt áll. A törökök hatalmuk megerősítését és területük kiterjesztését megcélozva 1552 nyarán újabb hadjáratot indítanak a még el nem foglalt magyar területek ellen, majd több nagyobb végvár birtokbavétele után három seregük Szolnok alatt egyesült erővel indul a végvár ellen. A vár bevételét követően az óriási haderő Eger vára alá vonul, mely Dobó István kapitány vezetésével, maroknyi csapattal küzd meg az egyesült török sereg ellen. A szeptember 11-étől többször megrohamozott, ostrom alá vett védősereg keményen helytáll a támadásoknak, így a törökök súlyos emberveszteségeket szenvednek. Az egyre hidegebb, támadók számára barátságtalanabb időjárás, a járványok és a heves ellenállás egyaránt hozzájárulnak a magyar sikerekhez, s végül a törökök október 17-18-án (38 ostromnap után) - feladva a további hadakozást - visszavonulnak és eltűnnek a vár alól. Az iszlám hódítás veszélye miatt az egri diadalnak óriási fontosságot tulajdonított a korabeli európai közvélemény. A 16. században ez volt az első alkalom, hogy sikeresen megvédtek egy magyar végvárat a védők, mely kiemelkedő stratégiai fontosságú helyen állt, Észak-Magyarország védőbástyája volt és védte a hadi utat, amely a Királyi Magyarországot és Erdélyt kötötte össze. Az 1560-as évek végére lényegében Egernél meg is merevedett az a határvonal, amely a keresztény Európát elválasztotta az iszlám Oszmán Birodalomtól, amely azután – kisebb változásokkal – megmaradt egészen a török kiűzéséig. Ezzel lezárult a török–magyar várháborúk „klasszikus korszaka”.