V. Imre kézirata

text
qualifiedcontent

K. Róbertné S. (S.) Etelkáról, aki köztisztviselő volt, az „elesett emberek pártfogója”. Az Újság nevű liberális lapnál gépíróként kezdte, majd a Vasas SC tornász szakosztályának titkára. Illegális munkásmozgalmi tevékenységet űzött, részt vett a Vörös Segély mozgalomban 1942 után sokaknak a Horthy-rendszer rendőrségével kellett szembenézniük. A vészkorszak Budapesten érte el őt is. Három lánytestvérével együtt megszöktek és a Wesselényi utcai Gettókórházban találtak menedéket. 1946 után a Hazafias Népfront IX. kerületi szervezetében húsz évig dolgozott. Részben vezetői tisztségben társadalmi munkát is végzett. A munkásságában szerepet játszott a fogyatékkal élők segítése is, gyerekek és felnőttek munkába állítása és átképzése terén. K. Róbertné vezette az Egészségügyi Minisztérium Szociálpolitikai Főosztályát. V. Imre kiemeli, hogy K.nénak hatalmas szerepe volt a szociális probléma állami szintű kezelésében, és az ehhez kapcsolódó nagyfokú humanitárius tevékenységben. K. Róbertné férje 1943-ban a Don kanyarban tűnt el, feltételezhetően tényleges katonaként, erről azonban a Hadtörténeti Levéltárban nem maradtak fenn iratok.

Imre V. wrote about Etelka (S,) S., Mrs Róbert K., who was „patron of fallen people”. She started as a typist at the newspaper ’Újság’, later she became the secretary at Vasas Sport Club, later she worked for the illegal labour-movement and services at Red Aid. After 1942 many people had to face with police of Horthy-system. Etelka met the Holocaust in Budapest. She escaped with her three sisters and they found shelter in Wesselényi street, in Ghetto Hospital. After 1946, she worked for twenty years for the organization of Patriotic People Front, in the 9th district in Budapest. She was partly a leader there, and she performed social work, too. Supporting handicapped children and adults was very significant in her work, as she tried to find employment and education for them. Mrs Róbert K. led the Socialpolitical General Department of Ministry of Health. Imre V. emphasizes, that Mrs K. had great role in handling social problems on state level and in intense humanitarian activity. Husband of Mrs K. disappeared in Don-Curve in 1943, probably as a soldier, but documents about it cannot be found in the Military Historic Archive.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject személy bemutatása
subject szociális tevékenység
subject minisztériumi alkalmazás
subject gyermekvédelem, ifjúságvédelem
subject oktatás, fejlesztés
Creators, contributors
creator V. Imre
publisher Holokauszt Emlékközpont
contributor Kádár Róbertné Spitz Etelka
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Budapest
issued 2011-01-01
temporal reference 1930-as évektől az 1960-as évekig.
Attributes
medium paper
extent 4 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder V. Imre
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Holokauszt Emlékközpont
registration number 2011.379.1