Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

image

Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád. Az iskolát a jelentős számú evangélikus lakosság szándéka szerint 1806-ban alapították Sárszentlőrincen. Az intézmény elé kettős célt állítottak: egyrészt hazafias érzelmű, a nyelvben jártas tanítók képzését, másrészt a továbbtanulni vágyó ifjaknak megfelelő műveltség nyújtását. 1806 és 1853 között ún. Schola Trivalis, vagyis három évfolyamú kis gimnázium volt. Ebben az időben, 1831-33 között volt itt kisdiák Petrovics Sándor. A lőrinciek ma is őrzik a nagy költő emlékét. Az államosítás után, 1949-ben az intézmény felvette egykori kisdiákja, Petőfi Sándor nevét. Mindvégig magas szintű képzés jellemezte a gimnáziumot, így méltán büszkélkedhet híressé vált tanítványaival: 4 püspök, több akadémikus, egyetemi tanár, író, költő, orvos (Ordas Lajos, Cserháti József, Mayer Mihály, Illyés Gyula, Sass István, Balassa János, Lotz János, Mőcsényi Mihály, Tamás Menyhért, stb.) került ki az iskolából. Az állami gimnázium 1992-ben került vissza az evangélikus egyház tulajdonába. Az épület teljes körű külső felújítása után 1996-ban új, 160 férőhelyes modern kollégium is készült amely már a XXI. század igényeire épült meg.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject épület
subject iskola
subject műemlék
Time and places
spatial reference Bonyhád
temporal reference 2000.
Attributes
medium paper
extent 12,7 x 8,9 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Krichné Máté Réka
registration number F.2002.2729.