Tímárház - Kézművesek Háza

image

A Tímárház Debrecen egyik legrégebbi, eredeti helyszínen megőrzött ipartörténeti emléke, amelynek tevékenysége tárgyalkotó hagyományaink megőrzésére, továbbadására, a kézműves mesterségek megismertetésére, megszerettetésére irányul. 2005-től tartozik a DMK intézményhálózatához. Az épületegyüttes hátsó, hajdan szárítóműhelyként funkcionáló részében állandó tímártörténeti kiállítás várja a látogatókat, mely méltó emléket állít a nagy múltú debreceni tímárságnak. Ugyancsak állandó kiállításon mutatjuk be a – Tímárházat folyamatosan támogató – Kézműves Alapítvány gyűjteményéből válogatott munkákat, amely Debrecen és környéke kortárs népi iparművészeinek alkotásait reprezentálja. A Tímárház két időszaki kiállítótermében hagyományos kézműves mesterségeknek nyújtunk bemutatkozási lehetőséget egyéni és csoportos formában. Jeles napokhoz kötődnek a többnyire óvodás és általános iskolás korosztály számára szervezett kézműves játszóházi foglalkozások. A nyári időszakban hat héten át kézműves tábor várja a gyerekeket, ahol nyolc féle mesterség (szűrrátét-, népi hangszerkészítés, gyertyamártás, gyöngyfűzés, bőrözés, batikolás, nemezelés, szövés) műhelytitkaival, alapfogásaival ismerkedhetnek meg a résztvevők. A Tímárház műhelyeiben dolgozó (szűrrátétes, hímző, szövő, fazekas, sajtkészítő és szappanfőző) kiváló mesterek munkáit is megcsodálhatják az idelátogatók. Az épületegyüttes zárt, kellemes hangulatú, szabadtéri kemencével rendelkező udvarán lehetőség van közművelődési - folklór programok, vásárok, szabadtéri kézműves bemutatók tartására. A Tímárház legújabb szolgáltatása: szerdánként 17 és 18 óra között termelői piac működik az intézmény udvarán. Cím: 4024 Debrecen, Nagy Gál István utca 6.

Title(s), language
relation http://www.dehir.hu/tag/timarhaz/
relation http://debrecen.varosom.hu/latnivalok/nepmuveszet/Timarhaz-1.html
relation http://www.haon.hu/tag/timarhaz
language hungarian
Subject, content, audience
subject Tímárház - Kézművesek Háza
usertag Tímárház, kézműves, fazekas, hímzés, kerámia, nemezelés, szűrrátét, bőrdíszműves, népviselet, szappanfőzés, sajtkészítés, Debreceni Művelődési Központ, DMK
audience general
Creators, contributors
creator Debreceni Művelődési Központ Tímárház
publisher Debreceni Művelődési Központ
Time and places
place of publishing Debrecen
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2014-02-05
created 2014-02-05
issued 2014-02-05
temporal reference 2014.02.05
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ Tímárház
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ belső archívum