Weinberger Albert kórházi belépőjének portréja, Budapest, 1912

image
qualifiedcontent

A képen a középkorú bajszos Weinberger Albert portréja látható a Ferenc József kereskedelmi kórház állandó jegyén (belépőjén). A pesti kereskedők védegylete 1846-ban alapította meg nyugdíj- és betegápoló egyesületét, amelynek kezelésében 1848-ban nyílt meg a mai Péterfy Sándor utcai kórház elődjéül számon tartott kis kórház a mai Hársfa utca 2. szám alatt. A kereskedők egyesülete néhány évtized elteltével kinőtte a kis betegápoló intézetet, s 1892-ben a Bethlen Gábor tér 1. szám alatt megnyitották hatvanágyas kórházukat, amelyben belgyógyászati és sebészeti osztály is működött, 1910-től pedig központi rendelőintézet is működött a falai között. A Budapesti Kereskedelmi Betegségi Biztosító Intézet kezelésében álló intézmény neve 1895-ben Ferenc József Kereskedelmi Kórház lett. 1928-ban a fenntartó beolvadt a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetébe (MABI), s a kórház elnevezése is MABI Kórház lett. 2014-ben Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központként ismeretes.

Photo of Mr. Albert the Weinberger, a middle-aged mustache, on the permanent (entrance) ticket to the Ferenc József Commercial Hospital. The Pest Traders' Association founded its pension and patient care association in 1846, under the management of which a small hospital, the predecessor of today's Péterfy Sándor Street Hospital, was opened at 2 Hársfa Street in 1912.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject személykép
subject portré
subject jegy
subject belépő
subject kórház
subject kereskedelem
subject férfi divat
subject arckép
Time and places
spatial reference Budapest
spatial reference Erzsébetváros
spatial reference VII. kerület, Péterfy Sándor utca 8–20.
temporal reference 1912
Attributes
medium paper
extent 7 x 11 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KF_2009_33_1
registration number 10_Szemely_Csoportkep