Kárpátia Étterem, Budapest 1965

korábbi Spolarich Söröző

image
qualifiedcontent

A fotón a Kárpátia Étterem, egyik helyisége, a Zeneterem látható. A terem keskenyebbik és egyben távolabbik végén lévő ajtónyílás a Zrínyi terembe vezet. Az ajtó fölött Zrínyi Miklós (szigetvári hős) mellképe tekint alá. Az ajtótól jobbra és balra két-két falfestmény vonja magára a figyelmet. Ruházatuk alapján a törökellenes harcok időszakából származó vitézeket ábrázol. A téma a hangulat, még a Spolarich családnak köszönhető, akik 1925-ben alakíttatták át az éttermet, mai megtekinthető arculatára. A kor több neves művészét vonták bele a tervezés, építés, díszítés folyamatába. Bodon Károly, Reischl Károly, Kollátor Henrik, Pándy Lajos, Palka József csak néhány név a sok közül. A kivitelezés is magas színvonalú volt. Lingel bútorzat, Melocco padlóburkolat, Nagy Andor-féle csillárok és díszvasalások. Az általános díszítőmunka a Hantos testvérek cégének érdeme, a világítástechnika Barta Károly munkáját dicsérte. A befektetett energia és pénz dacára, mégse Spolarich Sörözőként maradt fent az utókor számára. A mai is használatos "Kárpátia" elnevezés Károlyi Lászlótól származik, aki 1934-től bérlőként üzemeltette a vendéglőt. A felvétel elkészülte idején, a HungarHotels lánc része volt.

Music Room of Kárpátia Restaurant at 4-8 Károlyi Mihály Street in 1965. The door to Zrínyi Room with the portrait of poet and warlord Miklós Zrínyi. The restaurant was restructured after 1925 by the Spolarich family. The name Kárpátia was given to the restaurant only by its later tenant, Mr. László Károlyi, which name is still used today.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject vendéglátás-történet
subject védett vendéglőhely (1973-tól)
subject enteriőr
subject étterembelső
subject vendéglátóhelyiség
subject szocialista vendéglátóipar
subject MKVM
Time and places
spatial reference Budapest, V. kerület, Károlyi Mihály utca 4-8.
location of physical object Budapest
temporal reference 1965
Attributes
medium paper
extent 26 x 23 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_27244_02
registration number VIP_8_A-M_védés_(védett_vendéglátóhelyek)