Passuth László Nápolyi Johanna (részlet)

text

"Johannával – írja Passuth László – huszonhét éves koromban találkoztam, az avignoni várban. Egészen más volt, mint ahogy ifjúkorom emlékvilágában kialakult könnyűvérű, férjgyilkos nápolyi királynő figurája. Az avignoni Pápák Várának hagyománya tragikus sorsú, ártatlanul üldözött, ragyogó szépségű s szellemű fiatal nő képét rögzítette az utókor számára. Megoldani az aversai bűntett csomóját s kialakítani a megközelítően hiteles Johanna-képet: ez lett számomra a következő esztendők kedves feladata. A kérdés: bűnös-e Johanna, s ha igen, mennyiben, férjének, Endrének meggyilkolásában – hosszú időn át foglalkoztatta a kor uralkodóit, diplomatáit, de a krónikásokat is, s olyan szellemi emberek, mint Petrarca és Bocaccio is elmondták a véleményüket. Minthogy a közvetlen tetteseket gyorsan elhallgattatták – soha nem derült teljes világosság a tragikus aversai éjszaka történetére és motívumaira. Több mint három évtizeddel ezelőtt írtam a Nápolyi Johanná-t. A hazai történelem akkori dogmája: Johanna feltétlen bűnössége volt. Így nem volt veszélytelen megbontani a hagyományt, megkísérelni e hatszáz esztendős per újrafelvételét. Johanna alakja lényegében most is úgy áll előttem, miként kialakult a regény írása során."

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject papír alapú könyv
subject regény
audience general
Creators, contributors
publisher Szépirodalmi Könyvkiadó
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Olaszország
location of physical object Szendrő
issued 1980-01-01
temporal reference 14. század
Attributes
medium paper
extent 5,5 MB
extent 614 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier ISBN 963 15 0761 o