A Bakay kút és az Ótemplom a templombazárral

Hódmezővásárhely épületei

image

A felvételen a hódmezővásárhelyi Kossuth teret keletről záró Bakay kút, református Ótemplom és templombazár látható. — Ez a kút nemcsak a város, hanem az Alföld első közhasználatú artézi kútja volt. 1880-ban készült el. A kutat a maga korában, mivel a Kossuth téren az időben még heti piacot tartottak, piaci kútnak nevezték. Mondták oroszlános kútnak is, mivel medence közepén álló négyzetes oszlop alsó részén kiképzett oroszlánfejekből folyt a víz. Később általánossá vált a Bakay kút elnevezés a mögötte álló, és azóta már lebontott lakóház tulajdonosáról. A kút vize az 1940-es évekre elapadt, a kút fölépítményét 1961-ben elbontották. Az Ótemplom tornya 1713-ban készült el, az egyhajós templomépület 1721-1723 között. A templomkert körüli védfal helyére 1890-ben építették az üzleteket, műhelyeket magába foglaló ún. templombazárt, amelyet 1961-ben a Kossuth tér rendezésekor lebontottak. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "Benes Gyula fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Benes Gyula (1875-1952) hódmezővásárhelyi amatőr fényképész készítette. (Az üveglemezre felhordott emulzió szennyezett, foltos.)

Subject, content, audience
subject Hódmezővásárhely épületei
subject Hódmezővásárhely terei
subject városfotó
Time and places
spatial reference Hódmezővásárhely
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium glass
extent 6,5×9
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
registration number Fotótár