Mogyoróssy Gyula hangszergyáros portréja Budapest 1908

image
qualifiedcontent

Mogyoróssy Gyula hangszerkészítő mester 1896-ban nyitotta meg hangszerkészítő kis műhelyét közel a Keleti pályaudvarhoz, a Kerepesi (mai Rákóczi) út 71. szám alatti ház udvarában. Üzeme gyorsan fejlődött gyárteleppé, megrendelése akadt bőven. Nemzeti hangszerünknek, a cimbalomnak tökéletessé tételére törekedett, szabadalmazott találmányaival új korszakot nyitott a cimbalomgyártásban. Az általa gyártott acélgerendázat a cimbalom hangját tartósan csengővé tette, egy-két alkalommal kellett csak hangoltatni. A Józsefváros cigányzenészei mind nála rendelték meg hangszereiket, mivel nemcsak kitűnőek voltak a hegedűk és a cimbalmok, hanem a mester részletfizetési kedvezményt és jótállást is biztosított vevőkörének. Mogyoróssy gyára az 1930—1940-es években orgonát, harmóniumot, az akkoriban népszerű jazz-együttesek részére dobfelszereléseket, szaxofonokat, bőgőket gyártott. Gyári és saját gyártmányú rádiókat árult a rádió elterjedésének hőskorában, a cég már ekkor Mogyoróssy hangszer- és rádióművek mestere néven szerepelt a reklámokon. Táska- és sima gramofont árultak üzletében ének- és művészlemezekkel együtt. A Mogyoróssy-féle hangszergyár több mint fél évszázadon keresztül működött a Rákóczi úton, 1945-ben szűnt meg.

Mr. Gyula Mogyoróssy, an instrument maker, opened his small instrument maker workshop in 1896, close to the Keleti Railway Station, in the courtyard of the house at 71 Kerepesi (today's Rákóczi) Road.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject személy kép
subject portré
subject kereskedelem
subject hangszergyártás
subject arckép
Time and places
spatial reference Budapest
spatial reference Józsefváros
spatial reference VIII. kerület, Kerepesi (mai Rákóczi) út 71.
temporal reference 1908
Attributes
medium paper
extent 21 x 30 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KF_LTSZN_10_11
registration number 10_Személy_Csoportkép