Vásárhelyiség - Emlékezés a művésztelep negyedszázados jubileumára

text

Ezernyi jóindulat, de legalább annyi meg nem értés és gáncsoskodás kísérte az ötvenes évek elején azt az elgondolást, aminek végső célja a művésztelep megszervezése volt. A szervezők - helyiek és fővárosi "vásárhelyiek" - bíztak a helyi hagyományok élő és ható erejében, értékében, bíztak a várossal rokonszenvező fiatalok felsejlő művészi adottságaiban és erkölcsi hozzáállásában: az akadálygördítők viszont féltették a kibontakozó egyetemes magyar piktúrát egy viharsarki parasztváros "avult" realizmusától, mi több: narodnyik törekvéseitől. A nemes szándékú törhetetlen akarat azonban meghozta gyümölcsét; nem telt bele másfél évtized és Németh Lajos "Modern magyar művészet" című 1968-ban megjelent alapvető munkájában már ezt a sort találjuk: "Az új hódmezővásárhelyi iskola új tartalommal töltötte meg a korábbi fejlődésben oly fontos helyet elfoglaló alföldi iskolát." Igen: vásárhelyi iskolát... Ma negyedszázada, hogy megalakult a vásárhelyi művésztelep. Érdemes rá, hogy kezdetére visszapillantsunk, éppen érdemeire és az általa kibábáskodott értékekre való tekintettel. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1978. augusztus 13.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
Creators, contributors
publisher Csongrád megyei Hírlap
Time and places
place of publishing Hódmezővásárhely
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1978-08-13
temporal reference 1978
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma