Jubileumi kiállítás a Műcsarnokban

Kiállítás negyed évszázad Vásárhelyi Őszi Tárlatainak anyagából

text

1954. október 8-án nyitotta meg először kapuit a Vásárhelyi Őszi Tárlat. Az elmúlt negyed évszázad Őszi Tárlatainak anyagából most kiállítás nyílt Budapesten, a Műcsarnokban. A vásárhelyi tárlatok szándéka az volt és ma is az, hogy azokat a művészeket gyűjtse egybe, akiknek az itteni tájjal és a benne élő emberekkel kapcsolata van. A vásárhelyi kiállításokon résztvevő művészek nagy részének a szülőföldet jelenti az alföldi táj, a meghívottak másik részének élményt nyújtott az ország e részének hangulata, történelmi vetülete, amelyről képi mondanivalójuk volt és lesz. A kiállításon a magyar képzőművészeti élet kiválóságainak elhunyt és ma élő, iskolát teremtő művészeinek alkotásai látható. Szerepelnek a Tornyai Plakett tulajdonosai is, hogy csak pár nevet említsünk: Medgyessy Ferenc, Szabó Iván, Kohán György, Kurucz D. István, Németh József, Szalay Ferenc, Szurcsik János, Somogyi József, Fejér Csaba, Csohány Kálmán, Rékássy Csaba, Ligeti Erika, Nagy Sándor, Patay László, Ágotha Margit. Képen: Szurcsik János: Kapálók, Kurucz D. István: Kendős fej című alkotása látható. Újságcikk : Napló, 1979. június 26.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
Creators, contributors
publisher Napló
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország - Budapest
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1979-06-26
temporal reference 1979
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma