Vízállások 1876-1887. II. kötet

Vízállások a Dunában

text

"A vízállások tényleges leolvasásai közöltetnek és ezek átszámításai a vízmércék 0 pontjainak végleges és jövőben állandó magasságaira – minden egyes évnél – az első lapon levő kimutatás adja meg; melynek kiegészítéséül a következő lapon az évi legnagyobb, közép és legkisebb vízállások is ki vannak mutatva. A vízmércék 0 pontjainak tengerszín magasságára nézve megjegyeztetik , hogy az minden egyes vízmércénél – a rendezéstől, vagyis 1888. január 1-től kezdve – az 1838-ik évben fixírozott, illetve ebből redukció útján nyert kis vízszín képezi és így minden mérceállomáson a 0 pont magasság okszerűen csakis az ezen 0 vízszín fixírozása idején használt – úgynevezett Vásárhelyi-féle – fixpontokból volt megállapítható, mégpedig azon fixpontból, mely az illető vízmérce közelében van. A magasságra vonatkozó eme követelménynek részint a közelebb fekvő fix pontok időközben történt elpusztulása, részint azok megbízhatatlansága miatt, nem lehetett megfelelni mindenütt, minélfogva az alább felsorolt vízmércéknél, ugyan Vásárhelyi-féle, de már távolabb fekvő fixpontokból lettek a 0 pont magasságok meghatározva." (forrás: Vízállások 1876-1887. - Előszó)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject vízállás
subject vízmérce
Table of contents
I. Előszó
II. Mércetávolságok és "O" pont magasságok.
III. Legnagyobb, legkisebb és közép vízállások
open table of contents
audience researchers
Creators, contributors
creator Földművelésügyi Magyar Királyi Minisztérium, Péch József miniszteri osztálytanácsos, a Vízrajzi Osztály vezetője (1829-1902)
publisher Péch József miniszteri osztálytanácsos, a Vízrajzi Osztály vezetője
publisher Hornyánszky Viktor Könyvnyomdája
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Duna folyó
location of physical object Budapest
created 1890-01-01
temporal reference 1876-1887
Attributes
medium paper
extent 336 p.
format PDF
Legal information
rightsholder Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi Vízrajzi Adattár
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi Vízrajzi Adattár