Hódmezővásárhelyi szobor

Hódmezővásárhely szobrai

image

Korsós lány. Felvétel a településfényképezés sorozatból. A Fekete Sas mellett 1908-ban állították fel Pásztor János szobrát. A vízmerítőnek is nevezett bronz szobor (korsós lány) egy artézi kút ovális medencéje fölött emelkedett sziklák benyomását keltő, ún. vasas téglából épített talapzaton. A szobrot 1950-ben arrébb helyezték, egyúttal új alapzatot és medencét kapott. — Hódmezővásárhely, mint falvakból összenőtt mezőváros nem rendelkezik középkori eredetű szilárd lakóépületekkel. A török kiűzése után a 18. század elején kezdődött el a téglából való építkezés, de a lakosság többsége továbbra is nádtetős földfalú házakban lakott. Téglából csak a tehetősebbek építettek lakóházat. A 20. század első évtizedeiben teret nyert a tégla a magánépítkezésekben is, a nád- és zsúptetőket fokozatosan felváltották a cseréptetők. A tehetősebbek nagy szárazbejárással, vagy azt utánzó nagykapukkal, belső verandával készült házai a paraszt-polgári ízlést tükrözik. A város külső utcáiban látható nyeregetetős parasztházak a népi építészet nemes hagyományait őrizték. Az 1950-es évekkel megjelentek az igénytelen és jellegtelen épületek. Több régi épületet lebontottak, a város rekonstrukciójának városképi jelentőségű épületek is áldozatul estek. A város általános rendezési tervét 1965-ben fogadták el. A házgyári lakások mellett főként sátortetős kocka alakú magánházak épültek. Az 1980-as évektől jelentek meg az újabb stílusú épületek. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "településfényképezés" negatívok egyik fényképe. E felvételek a Hazafias Népfront szervezésében készültek, és a fényképeket a Hazafias Népfront hódmezővásárhelyi aktivistái készítették az 1980-as évek második felében.

Subject, content, audience
subject településfényképezés
subject Hódmezővásárhely terei
subject Hódmezővásárhely épületei
Time and places
spatial reference Hódmezővásárhely
temporal reference 19–20. század, 1980-as évek
Attributes
medium negative
extent 24×36
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
registration number Fotótár