Korsós lány

Hódmezővásárhely szobrai

image

A felvételen a Kossuth részlete látható. Előtérben a "korsós lány", balról a Kossuth teret nyugatról záró Fekete Sas szálloda és vendégfogadó és kerthelyiségének mintás betonkerítése. Háttérben a Hódi Pál utca, jobbról a posta épülete. — A Fekete Sas mellett 1908-ban állították fel Pásztor János szobrát. A vízmerítőnek is nevezett bronz szobor (korsós lány) egy artézi kút ovális medencéje fölött emelkedett sziklák benyomását keltő, ún. vasas téglából épített talapzaton. A szobrot 1950-ben arrébb helyezték, egyúttal új alapzatot és medencét kapott. A vásárhelyiek által gyakran csak röviden Sas-ként emlegetett épület 1905-ben készült el. Eredeti elrendezésében szállodai szobák mellett éttermet, kávéházat, söntést és sörcsarnokot foglalt magában. Emeleti részén ezen kívül egy impozáns báltermet is kialakítottak. A posta épülete tömegével és mérsékelt szecessziós-eklektikus kiképzésével kitűnően kapcsolódik a Kossuth tér északi oldalának harmonikus egységéhez. Eredetileg a Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár építette bérháznak, a Posta 1928-ban vásárolta meg és azóta postahivatal működik benne. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "Benes Gyula fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Benes Gyula (1875-1952) hódmezővásárhelyi amatőr fényképész készítette. Benes Gyula magán-képeslapkiadással is foglalkozott, e felvétel egy képeslap tervéhez készített felvételt tartalmaz; a képeslap felirata: Hódmezővásárhely, Ártézi kút a Sas előtt, Pásztor J. műve, jobbról a postapalota, balról a Sas. (A felvételen kamerabemozdulásos életlenség látható. A filmen negatívretus található.)

Subject, content, audience
subject Hódmezővásárhely terei
subject hódmezővásárhelyi képeslapkiadás
subject városfotó
Time and places
spatial reference Hódmezővásárhely
temporal reference 1930-as évek
Attributes
extent 6×9
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
registration number Fotótár