Vásárhely peremén (Lantos Györgyi és Máté István műhelyében) Jó másfél évtizede tart már a művészeti életünkben az a sajátos folyamat, amelynek eredményeként a relisztikus ábrázolásmód egyre inkább háttérbe szorul minden képzőművészeti műfajban. Defenzívába került ennek során a vásárhelyi iskola néven emlegetett képzőművészeti mozgalom, és veszített jelentőségéből a nagy múltú szegedi Őszi Tárlat is. Megfogyatkoztak azok a fórumok is, amelyeken nemcsak megtűrik, de esetleg szívesen is látják a hagyományosabb ábrázolásmódokat követő alkotókat. Nincsenek tehát könnyű helyzetben azok, akik mernek realisták maradni, különösen akkor, ha fiatalok, pályakezdők, akiknek nemzedéke manapság tömegesen fordul az Európából s a nagyvilágból hozzánk immár naprakészen begyűrűző divatirányzatok felé. A figuratív művészet elkötelezettjei jó eséllyel szállnak ringbe a hagyománytisztelő szellemben redezett képzőművészeti seregszemléken. Ez történt két fiatal vásárhelyi szobrásszal is. Máté István számára a realizmus mellett elkötelezett alkotómunka méltó elismerését a tavalyi ravennai Dante-biennálé fődíjának a pápai aranyéremnek az elnyerése hozta meg, míg Lantos Györgyinek ugyanitt egy különdíj és a harmincadik Őszi Tárlat fődíjának, a Tornyai-plakettnek az elnyerése. Szobrászi kibontakozásuk ez ideig nagyjából közös vágányon futott, bár különböző mesterek tanítványaiként végezték a főiskolát. Lantos Györgyi középiskolai tanárát Tóth Sándort és a főiskoláról Szabó Istvánt vallja mesterének: Máté István Pátzay Pál növendékeként végzett. Mindketten 1976-ban fejezték be a főiskolát. Egy évet Csongrádon, Máté városában töltötték, majd 1977-ben Hódmezővásárhelyen kaptak műtermet, Lantos szülőhelyén. Máté 1979-től Derkovits ösztöndíjas volt. Rendszeresen elküldték munkáikat a fontoabb hazai kollektív kiállításokra. A leghűségesebbek az őszi tárlatokhoz, a hatvani portrébiennáléhoz és a szegedi nyári tárlatokhoz voltak. Külföldön több alkalommal is szerepeltek szobraik. Kisebb jelentőségű köztéri munkákat készítettek: Lantos Budapestre Wagner Károly portréját, Túlkevére Finta Sándor portrédomborművét készítette el, Nyíregyházára pedig az Anya gyermekkel címmel faragott mészkő szobrot. Első nagyszabású sikeres munkája az Őszi Tárlaton díjazott, több részes domborműve volt, amelyet a földeáki házasságkötő terembe készített. Országos pályázaton elnyerte a megbízást a ceglédi Városalapítók szoborkompozíció kivitelezésére. Máté Túlkevére készítette el életnagyságú Fiú című szobrát, Debrecenbe Kun Béla portréját, Zánkára Váci Mihály domborművét. A közös műhelyből, szükségszerűen együtt végzett kísérletező munkából eredően a szobrászi problémák megoldásait tekintve sok a hasonló vonás a műveikben. Útjaik az egyezések ellenére mindinkább szétválnak, és éppen különbözőségükben érték el azokat a szakmai eredményeket, amelyeket érdemes részletesebben is elemezni. Lantos líraibb alkat, ami témaválasztásában és mintázásmódjában is megmutatkozik. Vonzódik az alapvető emberi érzelmeket, kapcsolódásokat kifejező témákhoz. Tremészetes tehát, hogy műveinek elindítói jobbára klasszikus témák, a szerelem, a család, az emberi lét fontos helyzetei ihletik leginkább. Az 1980-ban készített, alig tenyérnyi méretű kisplasztikáján, a Szerelmeseken például az összebújó fiatal párt szinte teljesen befedő takaróé a főszerep, csak a fejek és a lábak látszanak ki. A drapéria gazdagon modulált - szinte önálló jelentőségű - felülete kamaszos őszinteséggel szól a szerelemről. Szobrai többségén inkább az emberi testé a legfontosabb szerep, de mindig hangsúlyosan van jelen a drapéria is. Olykor fontos kompozíciós elem, a szabadon komponált testfelületek vibráló gazdagságának ellenpontozója, mint a Niké című szobrán. Máskor az ember védtelenségének, kiszolgáltatottságának hangsúlyozójává válik a drapéria, ahogyan például ezt a Talált tárgy című torzón tapasztalhatjuk. Az igazi kibontakozás lehetőségét a földeáki házasságkötö termbe kapott megbízása, egy kilenc négyzetméteres lemezdombormű elkészítése kínálta számára. Kisplasztikáit, plakettjeit a gazdag felületjáték és a cizelálltság jellemzi. A viszveszejtéses technika hozzáértő alkalmazása a kisplasztikák és plakettek megformálásánál merész és izgalmas felületi megoldásokat enged meg. Jó bizonyság erre a Ravennában és az Országos Képzőművészeti Kiállításon is szerepeltetett Dante paradicsoma című plakettsorozat. Ugyanez a bronzöntési technika Máté István racionálisabb alapállású szobrászi habitusát jeképes volt szinte minden merevségétől, kötöttebb gondolkodásmódjától megszabadítani. A játékosság, a szabadabb formaképzés jellemző érmeire, plakettjeire és kaputerveire. A Játékok című plakettsorozatának bábszerű figurái és a hátterükben szerepeltetett mozgalmas felületjátékok már technikailag előkészítették a terepet a Dante-sorozat elkészítéséhez. Légies könnyedség, mesterkéletlen mívesség és az irodalmi alapanyag magasfokú asszimilációja jellemzi a remekbe formált sorozatot. Máté István egyéniségének továbblépésére utaló jegyei leginkább érmeiben mutatkoznak meg. Úgy tűnik, ebben a mikrovilágban oldottabban, ösztönösebben formálja az anyagot. Nagyobb méretekben viszont nagyfokú fegyelmezettség és hagyománytisztelő alaposság jellemzi munkáját (Lépő nő, Oroszlános kút).