75 éve született Kohán György Tornyai örököse Az alföldi iskola egyik legegyénibb hangú alkotója. Paraszti környezetből indult, a szakmai közvélemény már koraérett csodagyerekként is az avantgard nagy ígéreteként tartotta számon. Így került Budapestre, a főiskolára, hamarosan, tehetségkutató pártfogók révén és így vált az is lehetővé számára, hogy tanulmányai megszakítáa után francia, majd olasz tanulmányútra keljen a harmincas években. Megélhetési gondjai miatt vállalta el a Louvre-ban az olasz reneszánsz mesterműveinek másolását, és ez életreszóló tanulságul szolgált kis léptékben is monumentális hangvételű piktúrájának kialakításában. Napközben viszont a forrongó francia avantgard kortárs törekvéseit, legfrissebb próbálkozásait ismerhette meg Párizsban. Ez juttatta a tömör szerkesztés, a szögletes, sallangmentes vonal, folt alkalmazásának, a kubizmusnak olyan tájaira, ahol úgy tudott modern maradni, hogy közben relitásigényét, figurativitását sem kellett feladnia. Így ötvöződött a magyar paraszti, alföldi örökség az európaisággal. Szűkszavú, mégis sokat mondó volt festészete, akárcsak néhány tőmondatban összefoglalható élete. Időnként megjelent Budapesten egy-egy kiállításra való új munkával, de szívesebben rendezte rendszeresen visszatérő egyéni tárlatait szűkebb pátriájában: Gyulán, Békéscsabán és Hódmezővásárhelyen. Ehhez a vidékhez fűződik első felszabadulás utáni, hivatalos elismerése is: az 1959-es, vásárhelyi őszi tárlaton a Tornyai-plakett. Aztán a Munkácsy-díj fokozatai következtek és csak egy évvel halála előtt 1965-ben kapott Kossuth-díjat.