Pikó Sándor kiállítása 2013

text

Szerdán 17 órakor nyílik Pikó Sándor képzőművész kiállítása a DMK Belvárosi Galériájában. A kiállítást Pap Gábor művészettörténész nyitja meg, közreműködik Galánfi András előadóművész. Köszöntőt mond:Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója. Pikó Sándor élete és munkássága számtalan szállal kötődik Debrecenhez. A legtöbben mint a virágkarneválok díjnyertes kocsijainak tervezőjét és kivitelezőjét ismerik, illetve a város 50 éves rocktörténetében önálló fejezetet jelentő Lux Együttes egyik alapító tagjaként tartják számon. A mostani tárlaton Pikó Sándor, Debrecen képzőművészeti életének meghatározó személyisége, festményein, grafikáin és plasztikáin keresztül mutatkozik meg – tegyük hozzá: nem először. Első bemutatkozó kiállítása is itt volt, a Debreceni Művelődési Központ legendás elődintézményében, az IPK-ban, majd 60 éves jubileumi tárlatára is a Kossuth utcai kiállítóteremben került sor. Az alkotó ebben az évben töltötte be 65. életévét, ám újabb jelentkezése nemcsak ennek köszönhető: a Jelenések könyvét megjelenítő festménysorozata újabb darabbal gazdagodik, s a kiállítás a mű készülésének folyamatába is betekintést enged. A tárlat szeptember 30-ig tekinthető meg, hétköznapokon 10-től 18 óráig.

The exhibition opens on Wednesday at 17 o'clock Piko artist Alexander the DMK Downtown Gallery. The exhibition will be opened by art historian Gábor Pap , András contribute Galánfi performer. Welcome speech by Zsolt Jantyik , director of the Cultural Center of Debrecen . Life and Works of Alexander Piko has a strong bound for Boston . Most of the Flower Carnival as a vehicle of the award-winning designer and constructor knowledge of and history of the city's 50 -year-old rock is a founding member of a separate chapter on the importance Lux Ensemble is considered . The current exhibition there is Piko Alexander , dominant personality , paintings , graphics, and sculptures Debrecen art lives through it - let us add, not for the first time . The exhibition is the first presentation was at the Cultural Center of Debrecen legendary predecessor institution , the IPK was then 60 -year anniversary tárlatára the Kossuth street exhibition hall took place . The artist spent this year on the 65th years of age, but later occur not only due to this : the book of Revelation that displays a series of new paintings piece is enriched , and the exhibition of the work they were made also an insight into the process . The exhibition can be viewed until September 30 , weekdays from 10 to 18 hours.

Title(s), language
relation http://www.haon.hu/piko-sandor-kiallitasa/2356285?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+haon%2Fmegye+%28Hajd%C3%BA+Online+Megyei+h%C3%ADrek%29
relation http://www.dehir.hu/kultura/piko-sandor-festmenyei-es-plasztikai-a-belvarosi-galeriaban/2013/09/10/
relation http://hajdupress.hu/hirek/cikk/31928-egy-igazi-debreceni-muvesz--piko-kiallitas-nyilik
relation http://www.utazzitthon.hu/piko-sandor-kepz-m-vesz-kiallitasa-debrecen.html
language hungarian
Subject, content, audience
subject Festőművész kiállítása
usertag kiállítás, kultúra, megnyitó, belvárosi galéria, Pikó Sándor
audience general
Creators, contributors
creator Debreceni Művelődési Központ
publisher Debreceni Művelődési Központ
contributor Jantyik Zsolt Debreceni Művelődési Központ igazgatója, Galánfi András előadóművész, Pap Gábor művészettörténész
Time and places
place of publishing Debrecen/ Belvárosi Galéria
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2013-09-11
created 2013-09-11
issued 2014-02-25
temporal reference 2013.09.11
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
extent 231 KB és 263,3 KB között
format PDF
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source http://www.debrecenimuvkozpont.hu/?page=hir&hid=188