A kiállítás műveinek legnagyobb közös nevezője az ember szó fogalma, pontosabban az emberi egzisztenciáról alkotott képünk átalakulása a huszadik században. A folyamatot az optika és az ismeretelmélet egymástól egyáltalán nem független fejlődése is markánsan befolyásolta. Az optika azonban itt és most nem pusztán a fénytant, hanem mindazt a technikai és konceptuális apparátust jelenti, amely a 21. század elején – a Helyszínelőktől a Dexteren át a Hazudj, ha tudsz című televíziós sorozatig – megrajzolja az emberi test és az abban lakozó emberi szellem képét. Az ismeretelmélet kapcsán érdemes kiemelni azt a diskurzust, amely Michel Foucault-tól Katherine Haylesig ívelően az ember és a humanitás fogalmát próbálta adaptálni az orvostudomány, a biológia, az informatika és a kibernetika új eredményeihez. Manapság ezt a diskurzust poszthumanistának is szokták nevezni, mert a humanizmustól eltérően már nem annyira az ember és az emberi természet (biológiai és pszichológiai értelemben vett) lényegével foglalkozik, mint inkább a határokkal és az átmenetekkel, a köztes dimenziókkal és a hibrid jelenségekkel.